Emléktáblák

Galgóczi Erzsébet-emléktábla (Szolnok)

2020 júniusában a felújított szolnoki Vártemplom falán avattak emléktáblát Galgóczi Erzsébet (1905-1962) tiszteletére, aki 1919-ben a város román ostroma alatt életét kockáztatva mentette ki az oltáriszentséget a lebombázott templomból.

Friedvalszky Ferenc-emléktábla (Jászberény)

Jászberényben a Városvédő és Szépítő Egyesület szerdán emléktáblát avatott Dr. Friedvalszky Ferenc, Jászberény egykori polgármestere tiszteletére. Az eseményen Bolla János emeritus jászkapitány, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Dr. Friedvalszky Ferenc Jászberény fejlődéséért és lakosainak boldogulásáért végzett munkásságát Besenyi Vendel helytörténeti kutató idézte fel. 

Szórópusztai iskola emléktáblája

A Besenyszög határában egykor működő iskolának állítottak emléktáblát a szórópusztai és dobai öregdiákok 2020. szeptember 1-jén. Az emléktábla avatásra abból az alkalomból került sor, hogy az iskolában 90 éve kezdődött meg az oktatás.

A találkozó résztvevői idén nem tudtak közösen elsétálni az egykori iskolaépülethez, az ugyanis már magánkézben van és teljes felújításra szorul.

Tüdőkórház-emléktábla (Szolnok)

2020. december 22-én avattak emléktáblát az egykori Tüdőkórház kapubejáratának falán. Az emléktábla felállítását a Scheftsik Telepi Lokálpatrióták nevű polgári tömörülés kezdeményezte az önkormányzatnál, ahogy ők kezdeményezték az épület jellegzetes részének számító bejárati kapu egy részének emlékjelként történő megőrzését is.

Első világháborús emléktábla (Kunszentmárton)

2020. szeptember 5-én katonai tiszteletadás mellett avatták fel az új emléktáblát, amelyen 169 eddig nem ismert hősi halott neve szerepel. Az emléktábla a római katolikus templom park felüli oldalán kapott helyet.

Kunszentmárton

Inhalt abgleichen