Jászjákóhalma

Szabó Szabolcs (1927-2003)

Jászjákóhalmán született 1927. június 2-án. 1931-ig éltek itt. Átmeneti besenyszögi élet után költöztek Debrecenbe, ahol alsóbb tanulmányait folytatta. 1946-1949-ig az Iparművészeti Főiskola hallgatója, grafikus szakon. 1952-től a Híradó és Dokumentum Filmgyár rajzosztályának kifestője, majd rajzolója volt. 1956-tól - egy év megszakítással - a Pannónia Filmstúdió munkatársa volt: 1958-1964 között tervező, 1964-1988 között rendező. 1982-1983 között Sydneyben a Yoram Gross és Burbank gyermekfilmstúdiók tervezője volt. 1988-ban nyugdíjba vonult.

Horváth Péter-emléktábla (Jászjákóhalma)

1993-ban emelet a jászjákóhalmi Honismereti Szakkör emléktáblát névadója, Kőhalmi Horváth Péter (1756-1829) tiszteletére az egykori szülőháza helyén.

Forrás:
Szabó László: Kőhalmi Horváth Péter nádori alkapitány a jászkunok első történetírója. In: A Jászkunság tudósai, 1. Szolnok, 2014. pp. 9-18.

Hegyfoky Kabos (1847-1919)

Hegyfoky Kabos 1847. július 7-én született Újlesznán (Nová Lesná, Szlovákia). 1871-ben szentelték pappá Egerben.
1875-1877 között a jászjákóhalmi plébánián volt segédlelkész. Majd Túrkevén teljesített szolgálatot, mint római katolikus pap. Meteorológusként is elismert szakember volt. A Természettudományos Közlönyben is publikált.
Ferenc József-rend lovagja és a Vöröskereszt Egylet túrkevei fiókjának elnöke volt.
1919. február 6-án hunyt el.

Forrás:
Gyász = Túrkeve (1919. február 9.) p. 3.

Juhász Sándorné (1917-2014)

Juhász Sándorné Mária 1917. november 11-én született Szentgotthárdon. A tanítóképző elvégzése után egy évet tanított szülővárosában. Apáti Sándorral, a jánoshidai jegyzőjével kötött házasságot, így került a település általános iskolájába tanítóként. Majd elvégezte a földrajz-történelem szakot. Ezután a jászjákóhalmi iskola igazgatóhelyettese lett. Második férje Juhász Sándor, a Járási Tanács Művelődési Osztály munkatársa lett. Juhász Sándornét 1967-ben nevezték ki a jászboldogházi általános iskola igazgatójává, amely posztot nyugdíjazásáig, 1973-ig töltötte be.

László István Péter-emléktábla (Jászjákóhalma)

Jászjákóhalma külterületén, Jászapáti felé haladva, a 31-es út bal oldalán található a Kapitányréti iskola. Ebből a tanyasi iskolából indult László István Péter (1917-2001) újságíró. Az emléktáblát a családja helyezte el, miután végakarata szerint hamvait a közelben, egykori tanyájuk helyén szórták szét.

Forrás:
Ézsiás Adrienn [et al.]: Jászjákóhalma emléktáblái. In: Jászsági évkönyv 2012. Jászberény, 2012. pp. 283-293.

Inhalt abgleichen