2018. június 29-én adták át a város szülötte, Csukás István népszerű meséjére épülő tematikus játszóteret Kisújszálláson.
Szolnokon a Tisza parton, a Rózsakert és a közúti híd övezte területen állítottak fel egy nagy méretű, a város nevét ábrázoló feliratot 2018 áprilisában.
SzolnokTV
Forrás:
Elkészült Szolnok szelfipontja. Szolnok : SzolnokTV, 2018.04.26.
A 4. sz. főút mellett Fegyverneken egy parkos területen emlékparkot alakítottak ki. A település önkormányzata 2012-ben döntött a park lértehozásáról. A kialakítási helyszínrajzot Horváth Ferenc építész készített el. Az emlékparkban az országzászló és Fegyvernek történelmi eseményeit megörökítő kapuk lettek elhelyezve.
Szolnok város tiszántúli területe zöld növényzettel, erdővel gazdag terület volt. A Tisza szabályozása után a Móricz-liget kialakítása és elnevezése Tóth Mór (1834-1902) ügyészhez fűződik, aki 1885-ben került Szolnokra. Földterületet bérelt a szandai uradalomtól és erdőtelepítésbe kezdett. A munkát a fogház rabjaival végeztette. Az 1890-es évek elejére megnőtt tfák között sétányok és pavilonok várták a pihenni vágyókat.
Kétpó vezetősége emlékpark kialakításába kezdett 2014-ben az Almásy téri park fejlesztéseként. Kövér László avatta fel. 2015-ben az avatási ünnepség tiszteletére a Szent Korona másolatát is bemutatták Kétpón.
Forrás:
Sz[ilvási] Zs[uzsa]: Készül a kétpói emlékpark. Új Néplap (2014.05.27.): 3.
Sz[ilvási] Zs[uzsa]: Kövér László avtja fel a parkot. Új Néplap (2015.06.01.): 4.