Személyek

Novothny Jenő

Semsén (Abaúj-Torna vármegye) született. Középiskoláit és zenei tanulmányait Kassán, a tanítóképzőt Baján 1901-ben végezte.

Pályáját mint kántortanító kezdte meg Buzitán, majd Királyhidán, Dunakilitiben működött. 1920-ban helyezték Szolnokra, ahol az állami polgári leány és fiúiskola énektanára, majd amikor állását leépítették az elemi iskola igazgatója lett.

Számos dalárdát szervezett Szolnokon. Több elismerésben is részesült az egyházi zene és énekkari szervezőmunkája okán.

Az I. világháborúban orosz hadifogságba került 1915-ben. 1918-ban megszökött.

Szücs Aladár

Szücs Aladár magyar királyi mértékhitelesítő főellenőr. Kőtelken született 1883-ban. Iskolai tanulmányait Újpesten és a felsőipari iskolát Budapesten végezte.

Több magánvállalatnál dolgozott, majd 1909-ben állami szolgálatba lépett. A kecskeméti mértékhitelesítői munkája után Győrben és Budapesten dolgozott. 1930-ban lett a szolnoki mértékhitelesítő hivatal vezetője.

Az I. világháború alatt katonaként szolgált.

Hivatásán kívül sokat foglalkozozott a sporttal, számos kör vezetője volt.

Deák Károly

Deák Károly magyar királyi pénzügyőri főbiztos Budapesten született 1877-ben. Pályáját Nagyszalontán kezdte, majd Nagyváradon, Belényesen, Székelyhidán, Pécsen, Budapesten működött. Budapesten két évi tanított a pénügyőri újonciskolában. Ezután került Szolnokra.

Forrás:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Trianon után. Budapest, 1930.

Horváth Miklós (1894-19?)

Horváth Miklós Jászberényben született 1894-ben. Középiskolai tanulmányait 1912-ben ugyanott végezte és a kolozsvári egyetemen jogot hallgatott. Pályáját 1914-ben Szikszón, mint adóhivatali gyakornok kezdte el.

1916-ban Tiszaroff adóhivatali ellenőrévé nevezte ki. Majd Szolnokra 1926-ban neveztik magyar királyi államépítészeti főtisztté.

Herczegh Béla (1874-19??)

ügyvéd, orszgy. képv., szül. Szabadka, 1874. Középiskoláit Kolozsvárott, jogi tanulmányait a kolozsvári és budapesti egyetemeken végezte. Az ügyvédi vizsga letétele után Kisújszálláson kezdte meg ügyvédi működését. Jász-Nagykun-Szolnok megye törvényhatóságának és közigazgatási bizottságának tagja. A második nemzetgyűlésre a kunhegyesi kerület választotta képviselővé. E nemzetgyűlésen, mint az igazságügyi, közgazdasági, mentelmi és igazolási bizottságok tagja működött. Kerülete 1926. egységespárti programmal egyhangúlag választotta meg.

Inhalt abgleichen