2010. június 13-án avatták fel a Jásztelekről elszármazottak közös emlékhelyét a helyi temetőben.
Forrás:
Jászsági lokálpatrióta közösségek tevékenysége. Jászfényszaru, 2013.
Az 1845-ben emelt népiesen festett Szentháromság-oszlop a római katolikus templom kertjében található az általános iskolával szemben. A körbekerített szobor erősen pusztuló állapotban van, a kompozíció torzó. A Szentlelket szimbolizáló alak hiányzik.
A római katolikus templom mellett emelt Lourdes-i barlang, mely 2002-ben helyi hívők adományából épült. A terméskövekből emelt barlangban Mária-szobor és Soubirous Szent Bernadett térdelő alakja látható.
A római katolikus templom kertjében álló fémből öntött és népiesen festett feszület, melyet Nagy Antal emeltetett 1868-ban. Az 590 cm öntöttvas kereszt Schlick Ignácz pesti vasöntödjében készült. 2008 tavaszán került sor a kereszt szakszerű megerősítésére. Állagmegóvó acélabroncs merevítést kapott. Megtiszíttoták és újrafestették.
Az 1898-ban állított népiesen festett Mária-szobor a római katolikus templom kertjében látható, amelyet a posztamens felirata szerint Fekete Mihály és neje Zsiga Julianna emeltetett Isten dicsőségére és a hétfájdalmú Szűz tiszteletére.