Kisújszállás

Galgóczi Erzsébet (1905-1962)

Galgóczi Erzsébet 1905. június 27-én született Szolnok-Szandaszőlősön. Szülei: Galgóczy Ferenc kazánfűtő és Kovács Magdolna. A család később a belvárosba, a ferences templom közelében lévő Őr utcába költözött. Gyermekkorát angolkór és számos más betegség keserítette. 1920-ban tüdőgyulladást kapott, melyet különféle szövődmények követtek. 1922 novemberétől csaknem öt évig feküdt a szolnoki kórházban. Életéből 42 évet töltött mozgásképtelenül, ágyban fekve.
 
Már fiatalon mély hitéletet élt.

Szathmári István (1925-2020)

Szathmári István 1925-ben született Kisújszálláson. A helyi középiskola elvégzése után a debreceni egyetemen szerzett doktorátust és magyar–német–francia szakos középiskolai tanári diplomát.
 
A magyar nyelvészet mellett is itt kötelezte el magát a Bárczi Gézával való találkozása hatására. Bárczi Gézának Debrecenben még tanítványa volt, 1955-től az ELTE II. sz. Magyar Nyelvészeti Tanszékének adjunktusaként pedig munkatársa lett. Mestere nyugalomba vonulásakor, 1970-ben ő vette át tőle a tanszék vezetését.

Horváth György (1953-2020)

Horváth György 1953-ban született Kisújszálláson.

2000-ben nagykun kunkapitánnyá választották. Ő lett a Nagykunságban a nagykun kapitányi hagyomány felelevenítésekor e cím első elnyerője és viselője. 2003-ban megalakította a Nagykun Kapitányok Tanácsát. Emeritus nagykun kapitány a nagykun lovas hagyományok, a kun hagyományőrzés elkötelezettje volt.

Kállay Emil (1929-2018)

Kállay Emil 1929. január 19-én született Kisújszálláson. A debreceni piarista gimnáziumban érettségizett. 1947-ben lett szerzetesnövendék, makd 1953-ban szentelték pappá Esztergomban.

Bekapcsolódott a Regnum Marianum mozgalomba. A szétszóratás után, mint rádiós és tévéműszerész látogatta a katolikus családokat. 1965-ben állt újra az egyház szolgálatába. 1991-ben beköltözött a Budapesti Piarista Rendházba. 1995-ben és 1999-ben a Piarista Rend Magyar Tartománya vezetőjévé választották.

Szabó Móricz (1858-1930)

Dr. D. Szabó Móricz Kisújszálláson született 1858-ban. Szülei: Rázsó Eszter és Szabó Máté földműves. Kisújszálláson az 1874-75-ös tanévben a hatosztályos gimnázium végzős hallgatója volt. Debrecenben a Református főgimnáziumban érettségizett. A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem orvosi karának emlékkönyve szerint 1882/83-ban avatták orvossá.
Főorvosként szolgált a budapesti helyőrségi kórházban, a császári és királyi 96. gyalogezrednél, Zágrábban a 23.
Tartalomátvétel