(vásárhelyi)
Báthory Gábor 1608. évi júl. 17-én nemesitette meg Pénzes Jánost és a vásárhelyi előnevet adományozta neki.
A nemeslevelet Biharmegye hirdette ki.
Feltalálható a m. kir. orsz. levéltárban.
(Gyfvári kápt. 5. L. Reg. 186.)
Zemplénmegyétől nemességi bizonyitványt nyertek: 1736. évben János sátoraljaújhelyi és György gertselyi lakos testvérek és ezek fiai nevezetesen Jánoséi István, János, György, Pál és Imre, Györgyéi pedig Ádám, József, István, György; 1768. évben pedig a fenti János sátoraljaújhelyi lakosnak fia György s ennek fiai György és Imre tiszaszentimrei lakosok.
Sárosmegyéből eredő, Borsod- és Pestmegyékbe is elágazott család, melyről Nagy Iván munkája is emlitést tesz.
(VII. 373.)
1603. évben Sárosmegye hirdette ki ama czímeres nemeslevelet, melyet II. Rudolftól 1598. évi márcz. 12-én M. Antal, neje Hevessy Ilona, fia Ambrus, unokatestvére Lukács s ennek fia Miklós nyertek. Az 1724. évi investigatió idején István, ki Borsodmegyéből származott, Tiszaszentimrén lakott.
Fia István elvégezvén a debreczeni kollégiumot, Böszörményben iskolamester, majd Nagy-Károlyban, végre 1778. Börbe helységben prédikátor volt.
(1780. év 295.
Ungmegye 1616. évben hirdette ki azon czímeres nemeslevelet, melyet II. Mátyás 1615. évben adományozott K. András, Lukács és György testvéreknek.
Másolata az itteni levéltárban van s a czímert igy irja le: Kék pajzsban vörös ruhás, fekete kalpagos magyar vitéz törökfejes karddal; sisakdisz: kardot tartó vértezett kar; foszlányok: arany-kék, ezüst-vörös.
A XVIII. század közepétől való, megyénket érdeklő nemzedékrendje:
(bernátfalvi)
Törzsökös pestmegyei család. Feöldwaary Mátyás 1573. évben nyert Miksa királytól - állitólag ujitott - czímerlevelet. Hihetőleg ennek fia volt az 1589. évben szerepelt azon Mihály, ki nőül vevén bernátfalvi Bernáth Zsófiát, ekként utódjait a bernátfalvi Bernáth család birtokainak egyik osztályosává tette. Innen ered előneve is. A XVII. század közepén János Gyöngyösorosziban, 1699. évben pedig a család több tagja Sárszögön, Csanádon, Andornakon, Szücsiben, Szentimrén, Czibakházán és Jenő pusztában volt birtokos.
Már a XVI. században birtokos volt Gömörben. B. János tiszaszentimrei lakos - az 1747. év körül Radnótról Tiszaigarra, majd Tiszaszentimrére költözött Jánosnak fia, Jánosnak unokája - Gömörmegye bizonyitványával 1777. évben kihirdetteti nemességét.
(1777. év 212. jkl.)
Orosz Ernő: Heves és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemes családjai. Eger, 1906.