Derzstomaji pusztában felépített kastély dr. Magyary-Kossa Géza nevéhez fűződik. Az épületet az 1900-as évek elején emelték fel a család birtokán. A helyi hagyomány szerint a középkori monostor köveit is beépítették. Az 1930-as évek második felében Nemes János gróf vásárolta meg a birtokot. A 2. világháború után államosították az épületet. Először a helyi ÁFÉSZ. Később a Petőfi Termelőszövetkezet, majd a tiszaszentimrei Aranykalász Szövetkezet irodái kaptak helyet a kastélyépületben. A főépület dohányszárítóként működtették.
A Tomajmonostorai református templom előtt áll Czupp Pál kunhegyesi fafaragó által készített kopjafa.
Forrás:
Mészáros János: Kopjafát állítottak = Új Néplap 2011. november 22. 2. p.
44 hősi halottjának emléket állító mementó Győrfi Lajos szobrászművész munkája, mely egy édesanyát ábrázol, aki angyalként emelkedik halott katona fölé. 1994. május 22-én leplezte le Szűrős Mátyás Tomajmonostora első köztéri alkotását.
vendéglős * 1878. Kunhegyes. A Máv-nál szolgált 1904-től, 1923-ban mint s. tiszt nyugalomba vonult. Derzstomajban, majd a helyi ipartestületben kocsmai kimérő, 1929 óta a vasút melletti vendéglő bérlője. Ipartest., Tigris kör, a NEP tagja. - Felesége: Szilágyi Eszter, mostoha gyermekei: Buzás Imre (keresk.), Buzás Lajos (borbély).
Dr. Scheftsik György: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene. Pécs, 1935.