Törökszentmiklós

Sülyi Károly (1964-2015)

1964. július 21-én Szolnokon született. Családjával Rákócziújfaluban, majd Martfűn élt. Sülyi Károly 1978 és 1982 között a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskolában folytatta tanulmányait. A helyi néptánccsoportban táncolt, és zenélt az iskolai népi zenekarban is.

Kiss István-emléktábla (Törökszentmiklós)

2014-ben állított emléktáblát Kiss István (1864-1922) főjegyző tiszteletére Törökszentmiklóson a helyi önkormányzat és a Városvédő- és Szépítő Egyesület. Az emléktábla Györfi Sándor szobrászművész alkotása.

Forrás:

Galsi Zoltán. 100 éve, 1922-ben hunyt el Kiss István főjegyző, a városháza építtetője. In: Törökszentmiklósi Kalendárium. Törökszentmiklós, 2023.

Kovács Mihály (1943-2023)

Kovács Mihály 1943. február 27-én született. Szülei kunhegyesiek voltak. Az általános iskolát Tiszaroffon végezte, majd pedig a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett. Színjátszókörökben szerepelt, versekkel, prózákkal lépett fel a rendezvényeken.
Az érettségi után a KISZ Központi Művészegyüttes tagjaként irodalmi színpadokon szerepelt, majd visszaköltözött Kunhegyesre.

Fáy András-emléktábla (Törökszentmiklós)

Fáy András (1786-1864) emléktábláját 1978. október 31-én leplezték le Törökszentmiklóson a Tavasz út melletti lakótelepen.

Törökszentmiklós

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatványtára

Újratelepítés emléktáblája (Törökszentmiklós)

A város újratelepítésének 300.. évfordulója alkalmából emeltek emléktáblát a törökszentmiklósi városháza alulájában. A márványtábla a helyi kőfaragó, Boda József munkája, amelyen a jubileumoi év emblémája is látható.

Forrás:

Molnár-Révész Erika: Emléktábla került az épület aulájába. Új Néplap (2021.12.18.)

Inhalt abgleichen