2012 márciusában veszi kezdetét TÁMOP pályázatunk fenntartási időszaka.
Az ebben az évben a pályázathoz csatolt programjainkról az alábbiakban szeretnénk beszámolni.
Az anyagot témakörönként, azon belül pedig időrendben, képgalériával együtt közöljük.
"Százarcú könyvtár"
- 2012. október 4-én délután kettős programra vártuk az érdeklődőket:
"Ügyes-bajos dolgaink" címmel tájékoztató fórumot szerveztünk, melynek témája a helyi ügyintézés átalakuló rendszere volt. Előadónak a megyei Kormányhivatal egyik főosztályvezetőjét Dr. Kollár Istvánt kértük fel.
Másik témánk: "Otthon - biztonságban", a fórum ezen részére a polgárőrség és a helyi rendőrőrs képviselőjét vártuk, hogy közösen beszélgessünk Újszász közbiztonságának problémáiról és azokról a módszerekről amivel növelhetjük otthonunk, családunk biztonságát. Sajnos a rendőrség nem tudta képviseltetni magát, ennek ellenére mindkét témában fontos tájékoztatást kaptunk.
Digitális írástudás fejlesztése
- 2012-ben szintén több számítógépes alap-, és egy "továbbképzős" tanfolyamot is tartottunk felnőtt olvasóinknak, jórészt nyugdíjasoknak. Összesen 22 fő vette igénybe ezt az ingyenes lehetőséget. A tanfolyamok időpontjai:
2012. június 04 - június 22
2012. június 25 - július 13
2012. október 05 - október 26
2012. november 05 - november 23
2012. november 26 - december 14
Könyvtárhasználati foglalkozások
- 2012-ben is több alkalommal tartottunk használóképzéssel összefüggő könyvtári órát óvodásoknak és iskolásoknak. Ezekből a pályázatnak is megfelelő módon 1 foglalkozást dokumentáltunk: a március 27-én vízi közlekedés témában megtartott könyvtári foglalkozást a Hamupipőke csoport óvodásainak.
Író-olvasó találkozók
- A 2012-ben megtartott író-olvasó találkozók közül a pályázathoz egy rendhagyó programot "Irodalmi kerekasztalt" választottunk. A találkozó keretében meghívtunk több - zömében fiatal - újszászi írót egy közös beszélgetésre a középiskolásokkal. Az október 3.-i kerekasztal író résztvevői: Bakó Krisztián, Farkas Nándor, Szabó Péter, Turza Ferenc voltak.
"Irodalmi kirándulások"
- 2012. március 08-09 - szavalóverseny: a 73, zömében alsó tagozatos résztvevőből 17-en részesültek könyvjutalomban.
- 2012-ben a Szentágothai év tiszteletére egy több fordulós tudománytörténeti versenyt hirdettünk és bonyolítottunk az Interneten. Mindhárom forduló feladatait a kiadott szeptember 14-i határidőig 7-en küldték be. Mindannyian könyvjutalmat vehettek át a Könyves Vasárnapon.
- Október elsején rendeztük meg a "Mesélj nekem!" mesemondóversenyt. A 21 mesélő produkciójára közel ugyanannyi szülő, nagyszülő és testvér volt kíváncsi. A nyertesek szintén a Könyves Vasárnapon vehették át díjaikat.
- A Mikulást ismét versmondóversennyel vártuk. A "Kérünk, kedves Télapó...! - idén sem volt "hatástalan". A legjobban szereplő versmondók egyenesen a Télapó "zsákjából" kapták meg díjaikat.
A 2012-es évre eső - fenntartási idő alatt kötelezően teljesítendő típusonkénti egy-egy - programot december 31-ig lebonyolítottuk.