Ari Sándor 1944-ben kezdett el tanítani egykori alma materáben a kisújszállási gimnáziumban. 1948-ban az intézmény államosítása után őt nevezték ki igazgatónak. 21 éven át vezette az iskolát. Az ő nevéhez fűződik a szakközépiskolai osztályok: a növényvédő-gépész, majd a közgazdasági tagozat elindítása.
Emellett közéleti munkássága is kiemelkedet. 1947-ben a vidéki településeken először ő szervezett NÉKOSZ kollégiumot. Városi és megyei tanácstag volt. Húsz évig állt a TIT kisújszállási szervezetének élén.