Személyek

Szolnoki (Schwartz) Ernő (1918-1944)

1918-ban született Szolnokon. A helyi Felsőkereskedelmi Iskola növendékeként már Hieronymi önképzőköri szerepléseivel kitűnt iskolatársai közül. Sokoldalúan művelt tanára Vidor Gyözö egyengette költői pályakezdését. A középiskola elvégzése után jelentkezett a Közgazdaságtudományí Egyetemre, majd könyvelőként helyezkedett el Szolnok legnagyobb könyvkereskedésében.

1935-ben ösztöndíjasként Franciaországban járt a Maison du Livre Français könyvkereskedő cégnél.

Lakatos Béla (1934-2023)

Dr. LAkatos Béla 1961-ben került Jászfényszarura, ahol akkor rajta kívül még egy orvos tevékenykedett. Később központilag fejlesztették az egészségügyi ellátást. 1983-ban megszületett az európai színvonalú rendelőintézet egyik része, majd néhány évvel később a másik részt is átadták a gyógyítóknak. 1991 novemberében indították el a számítógép-rendszert, melynek segítségével mindig naprakész információkhoz jutnak és jelentősen meggyorsult az eredmények kiértékelése is.

Kalmár András (1920-2022)

Dr. Kalmár András Szabadkán született. 1955-ben települt át Győrből Kengyelre, és mivel a településnek évek óta nem volt állandó háziorvosa, így hatalmas mennyiségű munka várta. Hivatását mindig tisztességgel, magas szakmai színvonalon végezte olyannyira, hogy több megkeresés is érkezett a nagyvárosokból, így Szentendréről is. Dr. Kalmár András azonban maradt Kengyelen.

Czédly Gyula (1904-1955)

Dr. Czédly Gyula1904-ben született Csepelen. Tanulmányait is ott kezdte, a gimnázium után a Debreceni Orvostudományi Egyetemre felvételizett, majd 1927-ben diplomázott. Szakterülete a gyermekgyógyászat és a belgyógyászat volt. Pusztakengyelre került gyakorló orvosként.

Jeszenyi Mihályné (1933-2016)

Jeszenyi Mihályné Horváth Rozália 1933. március 31-én született Páliban. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, a középiskolát Sopronban végezte. Az Apáczay Csere János Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát Budapesten. Először Csornán kezdett el tanítani. 1957-től élt Tiszaföldváron.16 évet az általános iskolában, majd 16 évet a Hajnóczy József Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában 1988-ig.

Syndicate content