Szelevény

Berkes Imre

1937-ben született Szelevényen. 1956. június 1-jén klubkönyvtárvezető lett a kungyalui intézményben.

Csergő István

Csergő István 1900. április 6-án született Szelevényen.

Részt vett az I. világháborúban mint hadapródjelölt tizedes.

1921-ben kezdte meg tanári pályáját Hódmezővásárhelyen, ahol 1940-ben iskolaigazgató lett. 1940:ig. Utazott Au-ban és Olaszo-ban.

Árvízvédelmi emlékmű (Szelevény)

A településen élők nehéz napokat éltek meg 2006 tavaszán. Április 21-én 12 órakor rendelték el az árvízi helyzet miatt Szelevény kiürítését. A Körös-torokban átáztak a gátak a hatalmas víztömeg miatt. A veszély elmúltával emlékoszlopot állítottak a Hősök terén. A 3 méter magas terméskőből  emelt emlékoszlop felső harmadában található egy vonal, amely azt a magasságot jelzi, ameddig a vízszint érhetett volna, ha bekövetkezik a gát átszakadása. Az emlékmű tetején a Körös folyó hullámait  jelképező három fekete kőlap látható.

Bakos-kúria (Szelevény)

Historizáló stílusjegyei alapján a 19. század utolsó negyedében épülhetett a kúria, amely a Bakos család szőlőbirtokának központjaként szolgált. A Bakos család egészen az államosításig használta az épületet. Azután a termelőszövetkezet kezelésébe került az egykori szőlőbirtok. A Tisza menti Mgtsz az épület pincéjét borfeldolgozás és bortárolás céljára használta. A rendszerváltozás után előbb egy részvénytársaság tulajdonába került az ibngatlan. Napjainkban magántulajdonban van.

Schweiger-kúria (Szelevény)

A visszaemlékezések szerint a kúriát Schweiger Ödön az 1900-as évek elején emeltette. Az államosítás után a helyi termelőszövetkezet tulajdonába került az ingatlan. Az 1960-as években aztán lakásokat alakítottak ki az egykori kúria falai között. 1995-ben magántulajdona került az épület. A tulajdonosa felújította és lakásként funkcionál ma is. A szabadon álló, magasföldszintes épület négyzet alaprajzú. A rendszerváltozás után az új tulajdonos új terasszal és tornáccal bővítette a kúriát, valamint beépítette a tetőteret.

Syndicate content