Újszász

Balogh Regina (1937-2016)

Balogh Regina 1937. február 6-án született Újszászon. Közgazdasági technikumot végzett, majd az országos Széchényi Könyvtár könyvtártudományi központjában és a nyíregyházi Tanárképző Főiskolán is képezte magát.

1956-ban kezdett könyvtárosként dolgozni. 1964-től vezette lelkiismeretesen, szakmai elhivatottsággal a település könyvtárát. 1991. december 28-tól vonult nyugdíjba.

Varga Sándor (1962-2016)

Varga Sándor 1962. április 28-án született Újszászon. Az egri főiskola rajz-földrajz és kommunikáció szakán végzett. A Honvédelmi Minisztérium népművelői kurzusán is tanult.,

Barta Joachim (1914-1997)

Barta Joachim 1914. május 25-én született tősgyökeres újszászi családban. Elemi iskoláit Újszászon végezte. Asztalosnak tanult. 1936-ban vette feleségül Kaló Esztert. Egy gyermekük született, Magdolna (1937-1998).

Vasvári Andrásné

Vásár Andrásné fizikai dolgozóként kezdte pályafutását az újszászi téglagyárban, majd az áfészhez került. Közel négy évtizeden át a Fecske Vendéglő, majd a Szász vendégház munkatársa volt. Konyhalányként kezdte, majd konyhafőnök lett.
Munkája elismeréseként 2014-ben "Újszász Város Szakmai díjban" részesült.
2015. július 8-án, 74 évesen hunyt el. Újszászon helyezték örök nyugalomra.

Forrás:
Búcsú Vásár Andrásné Marika nénitől = Újszászi Híradó (2015.augusztus): 9.

Szabó Jolán Ildikó (1914-2015)

Szabó Jolán Ildikó 1914. május 4-én született Újszászon Szabó Antal és Szilvási Margit negyedik gyermekeként. Itt járt elemi iskolába, majd Szolnokon végzett polgári iskolát. 23 éves koráig Újszászon élt és dolgozott, majd a Szociális Testvérek Társaságába jelentkezett 1939-ben. 1942-ben Szegváron tette le első fogadalmát.
A 2. világháborúban a front elől menekülve védte a rábízott feladatokat, majd a háború után a remetekertvárosi noviciátusban tevékenykedett. A szerzetes- és apácarendek feloszlatása után több állomáshelye és többféle szolgálata volt.

Syndicate content