A Mártíremlékművet Varga Miklós (1928-) szobrászművész készítette el és adományozta a szobrot Mezőtúr várossá nyilvánításának 600. évfordulójára 1978-ban.
2009-ben emlékhelyet állítottak Mezőtúron a városból elhurcolt magyar zsidók tiszteletére az egykori gettó közelében, a mai főiskolai épület előtti téren. A gettót a Márer és Társa Téglagyár telepén alakították ki, ahová 1944. május 27-én kb. 450 embert deportáltak. Innen egy hónappal később Szolnokon keresztül a foglyokat a lengyelországi táborokba szállították, ahonnan 176 elhurcolt mezőtúri soha nem tért haza. Az egykori mezőtúri Ritter család leszármazottai 2009-ben emléktábla elhelyezésére kértek engedélyt a városi képviselő-testülettől, amellyel a holokauszt helybeli áldozatainak.
1994. november 20-án, a Holokauszt 50. évfordulóján avattak új emléktáblát az egykori tiszafüredi zsinagóga falán, amely ma áruházként működik.
1945-ben a zsinagóga előcsarnokában állítottak fel egy emléktáblát, amely jelenleg a budapesti Kozma utcai temetőben látható. A halotti anyakönyvekbe a 2. világháború után 264 személy halálát vezették be. Az emléktáblára és az anyakönyvekbe egyaránt felvettek Tiszafüred környékén élt áldozatok neveit is.
Az emlékoszlop az izraelita temetőben áll. A közel 2,5 méter magas négyszögletes oszlop két lépcsős beton talapzaton áll. A főoldalán "Mártírjaink", másik két oldalán pedig a "Ne ölj" felirat olvasható magyarul és héberül. Az emlékmű 115 túrkevei áldozat nevét őrzi.