A szolnoki Széchenyi István Gimnáziumban 1991-ben indult el a négy osztályos képzés mellett a hatosztályos oktatás. Az első végzős évfolyam 1997-ben emléktáblát állított. A dombormű Szabó Imrefia Béla szobrászművész alkotása. A táblán olvasható latin mondás: "Sic itur ad astra" Vergilius (Kr. e. 70 - Kr. e. 19) római költő Aeneis című művéből való idézet. Szó szerinti fordításban "Így jutunk a csillagokig", tágabb értelemben pedig a halhatatlanság útjára utal.
A szolnoki Széchenyi István Gimnáziumban 1991-ben indult el a négy osztályos képzés mellett a hatosztályos oktatás. Az utolsó végzős osztály 2004-ben állított emléktáblát a képzésnek.
A tiszaderzsi általános iskola bejáratánál helyeztek el emléktáblát az 1957/1958. tanévben végzett diákok 2013. augusztus 3-án. Így kívánták kifejezni köszönetüket az iskola egykori tanárainak munkájáért.
Kisújszállás határában az egykori tanyasi iskola helyén állítottak emléktáblát a Kisújszállás hazavár elnevezésű elszármazottak találkozója alkalmából. A helyi Városvédő és -Szépítő Egyesület 2014. szeptember 20-án leplezte le a Lipcsey-iskola emléktábláját.
Jászjákóhalmától Jászapáti felé haladva, a 31-es út bal oldalán található a volt Kapitányréti iskola épülete, amelynek falán 1937-ben emeltek azon magánszemélyek tiszteletére, akik az iskola számára házhelyet biztosítottak, valamint anyagilag támogatták.
Az emléktábla felirata: