Jászjákóhalma

Iskolatörténeti emléktábla (Jászjákóhalma)

1958-ban, a jászjákóhalmi iskola építésének félévszázados évfordulóján, emelték az alábbi emléktáblát. 1968-ban pedig korabeli rekvizitumokat is elhelyeztek a márványtábla mögött, amelyet újabb 50 év múlva, 2018-ban terveznek kibontani.

Trianoni emléktábla (Jászjákóhalma)

A trianoni békediktátum után, a két világháború között a római katolikus plébánia melletti zöld terület a Trianoni emlékpark nevet viselte. 2011-ben, a Nemzeti Összefogás Napján a Keresztény Értelmiségiek helyi szervezete avatott emléktáblát, amely a plébánia melléképületének falán (Fő út 39.) kapott helyet. A csonka Magyarország térképe mellett a Magyar hiszekegy olvasható

Hegyfoky Kabos-emléktábla (Jászjákóhalma)

Hegyfoky Kabos (1847-1919) káplánként szolgált Jászjákóhalmán. Az 1904-ben elbontott korábbi plébánián lakott. 1992-ben már az új római katolikus plébánia épületének park felöli oldalán emeltek emléktáblát a tiszteletére.

Váradi Zoltán-emléktábla (Jászjákóhalma)

A helyi honismereti szakkör megalapítója Váradi Zoltán (1897-1983) születésének 100. évfordulója alkalmából emeltek emléktáblát a helytörténeti gyűjteménynek helyet adó épületben (Fő út 33.). A szakkör megalakulásának jubileumi ünnepsége keretében, öt évente koszorúzza meg az emléktáblát.

VÁRADI ZOLTÁN / 1897-1983 / SZÜLETÉSÉNEK  / 100. ÉVFORDULÓJÁRA  /1997

Forrás:

Kele József (1863-1929)

Kele (Kléger) József, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főügyésze, 1863. december 3-án született Jászfelsőszentgyörgyön. Jász redemtus család sarja. Apja id. Kléger József községi jegyző,  a szabadságharc hőse, anyja Kovács Ilona volt. A család 1881-ben magyarosította nevét. Tanulmányait Jászjákóhalmán kezdte, Jászberényben járt gimnáziumba. Egerben folytatott jogi tanulmányokat, ahol 1891-ben szerzett ügyvédi oklevelet.

Tartalomátvétel