A Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulójára
rendezett jubileumi konferencia
2015. november 25-én került megrendezésre az a jubileumi konferencia, amelyet a Magyar Könyvtárosok Egyesülete http://mke.info.hu/ megalakulásának 80. évfordulója alkalmából szerveztek. Helyszín: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar díszterme, Budapest.
Az egyesületet 1935-ben alapították Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete néven.
A konferencia programja:
Szvorák Katalin Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas énekművész zenei köszöntője után Baráthné dr. Hajdu Ágnes, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az elnök asszony hangsúlyozta, hogy ma is vállalhatók az alapításkor megfogalmazott célkitűzések. A tudományos konferencia fő célkitűzése nem pusztán a 80 év eredményeinek összegzése, hanem elsősorban a könyvtárak előtt álló új kihívások, a jövő építését meglapozó tendenciák, információs technológiák számbavétele; a társadalom kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységeinek elősegítése a tudomány- és tudásfejlesztés, valamint az információszolgáltatás érdekében.
Az elnöki köszöntő után Závogyán Magdolna, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára következett, aki a köszöntő beszédében érintette a kulturális életpálya modell és a kulturális alapellátás finanszírozásának kérdéskörét is. Köszöntőjében kiemelte az egyesületi együttműködés szükségességét, annak előnyeit, valamint hangsúlyozta a kultúra közösségépítő és életminőség javító szerepét.
Ezután következett a konferencia díszvendége, Sinikka Sipilä, az IFLA leköszönő elnökének köszöntője. Sipilä asszony elmondta, hogy az MKE hozzájárulása a nemzetközi könyvtárügyhöz, könyvtárossághoz már 1938-ban elismert volt, amikor az MKE az IFLA tagja lett. Kiemelte, hogy az IFLA vezetésének magyar tagjai is vannak, így Baráthné dr. Hajdu Ágnes, aki az IFLA igazgatótanácsának tagja, valamint B. Kelemen Ida, aki 2015 augusztusától a szervezet Parlamenti és Kutatószolgálati Szekciója Állandó Bizottságának tagja.
Ezt követően Ramháb Mária, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke mondott köszöntő beszédet. Ez után ismét Sinikka Sipilä következett, aki Libraries and Transformation (Könyvtárak és az átalakulás) címmel tartott előadást a finn könyvtárak helyzetéről, érintve könyvtár-építészeti vonatkozásokat is. Az előadás könnyebb követhetősége érdekében a jelenlévők készhez kapták annak magyar nyelvű fordítását is.
A volt elnök asszony prezentációja után MKE jubileumi érmek átadása következett:
dr. Bartos Éva
http://mke.info.hu/wp-content/uploads/2015/11/Emlekerem_Bartos-%C3%89va_2015-11-25-BH%C3%81.pdf
Nagy Miklós
http://mke.info.hu/wp-content/uploads/2015/11/Emlekerem_Nagy-Mikl%C3%B3s_2015-11-25BH%C3%81.pdf
dr. Szabó Sándor
dr. Gerő Gyula
http://mke.info.hu/wp-content/uploads/2015/11/Emlekerem_Ger%C5%91-Gyula_2015-11-25BH%C3%81.pdf
Bakos Klára
http://mke.info.hu/wp-content/uploads/2015/11/Emlekerem_Bakos-Kl%C3%A1ra_2015-11-25-BH%C3%81.pdf
munkáját köszönte meg az egyesület.
A díjak átadása után A tudományos információáramlás új világa – 21. századi gondolatok a könyvtárról címmel Csépe Valéria akadémikus, kutatóprofesszor, az MTA természettudományi Kutatóközpont munkatársa tartott előadást. A professzor asszony alapvetően a természettudományok területén kutató, illetve tevékenykedő kutatók könyvtárhasználati szokásait, azok változásait mutatta be, hangsúlyozva a digitális szakinformációk fontosságát, valamint az információk hitelessége iránt támasztott követelményeket. Kiemelte, hogy a természettudományos kutatások tekintetében az elektronikus folyóiratoknak van kiemelt szerepe. Az előadó elmondta, hogy ő maga gyakorlatilag már csak akkor olvas nyomtatott folyóiratokat, ha azokat, mint az adott lap szerkesztőbizottságának tagja, tiszteletpéldányként megkapja. A kutató asszony beszélt az Open Access fontosságáról is és hangsúlyozta, hogy a közpénzekből végzett kutatások esetében mindenképpen biztosítani kell a nyílt hozzáférést.
Az előadás után Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója beszélt az OSZK helyzetéről. A főigazgató úr elmondása szerint a nemzeti könyvtár jelenlegi állapota a katasztrófához közelít és előfordulhat, hogy 2016 májusára a könyvtárat be kell zárni. Jövő év elejétől kénytelenek „visszanyesni” bizonyos szolgáltatásokat. Főigazgató úr említette a könyvtár költöztetésének tervét is: az elkövetkezendő 10 éven belül az OSZK a Palota negyedbe költözik, ami azonban önmagában nem oldja meg a problémákat. Várhatóan valahol a város peremén pedig archiválási raktárt is építenek a könyvtár számára. Tüske úr említette az informatikai infrastruktúra fejletlenségét - a kollégák 10-12 éves gépeken dolgoznak. A főigazgató távlati célként fogalmazta meg, hogy információgazdálkodásra alkalmas informatikai nagyüzemet szeretne építeni az OSZK-ból.
Az előadások sorát Ritter Dávid, a NIIF Műszaki Tanácsa elnöke, az ELTE Informatikai igazgatója zárta, aki az új generációs és felhős szolgáltatásokat mutatta be az Adat, erőforrás, szolgáltatás korlátok nélkül – mit látunk majd a felhők fölött című prezentációjában.
A jubileumi konferencia utolsó mozzanataként Baráthné dr. Hajdu Ágnes értékelte azokat a hallgatói videókat, amelyek az MKE által informatikus könyvtáros hallgatók számára kiírt pályázat keretében érkeztek be. A feladat az volt, hogy maximum három fős hallgatói csoportok készítsenek 1-2 perces időtartamú videót az élet bármely területéről közismert személlyel. A felvételben a következő kérdés megválaszolására kellett kérni az interjúalanyt: „Milyen pozitív gondolatok jutnak eszébe a könyvtárakról és a könyvtárosokról?” Az előadások szünetében a résztvevők megtekinthették a beérkezett pályázati filmeket.
A nyertes videók az alábbi linken megnézhetőek:
2015. február 23-án került sor a szervezet vezetőségválasztó taggyűlésére. A jelölő bizottság idejében megkezdte munkáját, hogy a választásra minden szabályszerűen megvalósításra kerüljön.
A szervezet rendezvényén az MKE Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének 2014. évi tartalmi és pénzügyi beszámolójának megvitatása, elfogadása volt az első napirendi pont, melyet Némethné Matastik Magdolna, az MKE JNSZM Szervezet elnöke terjesztett elő.
2015-ben a 47 Vándorgyűlés Szolnokon kerül megrendezésre, a folyamatos tájékoztatás a vandorgyules.vfmk.hu címen érhető el.
Vándorgyűlés
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete immár 45. alkalommal hívja és várja tagjait, az érdeklődő könyvtárosokat, a meghívott hazai és külföldi vendégeit, köztük könyvtár szakos hallgatókat, a határon túl élő és dolgozó magyar könyvtárosokat a nyári Vándorgyűlésére, melynek helyszíne idén Eger lesz. A rendezvény 2013. július 18-20. között kerül megrendezésre.
A konferencia mottója: Szabad tudásáramlás, egyenlő hozzáférés – Könyvtárak az európai állampolgárokért. A téma izgalmas és aktuális, leképezi a szakma nemzeti és nemzetközi törekvéseit.
A honlapról elérhetőek a legfontosabb tudnivalók: a jelentkezés és az ezzel kapcsolatos információk, a részvétel díjai, a szállás, az étkezés információi, a Vándorgyűlés szakmai programja, beleértve az MKE szekciók gazdag eseménykörét és a Vándorgyűlés kulturális kísérő rendezvényeit.
Mindez tehát egy helyen, a honlapon elérhető, melynek címe: www.vandorgyules-eger.ektf.hu
Kérem az érdeklődőket, látogassák a honlapot, regisztráljanak, és találkozzunk Egerben!
Némethné Matastik Magdolna
MKE JNSZM Szervezet elnöke
MKE hírek
Ajánlom a megye könyvtárosainak figyelmébe a VERZÓ című elektronikus kiadványt, amely az MKE kéthavonta megjelenő hírlevele. Bemutatkozó száma 2012 júniusában jelent meg, jelenleg már 4 szám olvasható az egyesület honlapján: http://mke.info.hu/ E hírlevéllel az egyesület célja az, hogy – a honlap közleményeit kiegészítve – hosszabb, nagyobb lélegzetű írásokkal is bemutassa szervezeteit, szekcióit, tevékenységét, fontosabb eseményeit és az egyesület tagjainak munkájában rejlő értékeket. A civil élet friss információival, a könyvtári-információs világ híreivel az egyesületben folyó munkát, valamint a magyar könyvtárosok és információs szakemberek egyre hatékonyabb, eredményesebb szakmai életét és tevékenységét (állás, szakmai ajánló stb.) kívánja támogatni.
2012. november 22-23-án Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban került megrendezésre az Országos Könyvtári Konferencia. Témája: „Könyvtárak a társadalom megújulásáért. Fejlesztés, fenntarthatóság, esély”.
Az Országos Könyvtári Konferenciát két szakmai szervezet, az MKE és az IKSZ rendezte a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az OSZK közreműködésével.
Megfogalmazásra kerültek a TÉZISEK ÉS AJÁNLÁSOK, melyek az egyesület honlapján olvashatóak. A téziseket és az ajánlásokat a rendezők által felkért tézisszerkesztő bizottság a konferencia anyagaira építve állította össze.
Az MKE és az IKSZ ismét meghirdeti a 35 évnél fiatalabb kollégák számára „Az év fiatal könyvtárosa-díj” elnyerésére irányuló pályázatát. Beadási határidő: 2013. 05. 31.
További információ az alábbi linken olvasható: http://mke.info.hu a tevékenység címszóról a pályázati pont kiválasztása.
Némethné Matastik Magdolna
MKE JNSZM Szervezet elnöke