A katolikusok 1770-től települtek Karcagra. 1773-ban épült az első templomuk, mely a Piac téren (később Kossuth téren) állt. 1834-ben egy tűzvész következtében leégett a templom tetőzete. Ezt az egykori barokk épületet 1903-ban lebontották. A mostani templomot a Szent István sugárút és a Püspökladányi út sarkán 1901-ben szentelték fel Szent István tiszteletére. A templomépület tervezője Wind István volt. Az egyhajós, keresztházas, a nyolcszög három oldalával záródós szentélyű templom eklektikus stílusban épült. Homlokzata előtt magas, lesarkított gúlasíkos, órapárkányos torony áll. A torony sarkain, az osztópárkány felett lizénák fogják közre a toronyablakokat. A torony két oldalán látható hengeres lépcsőtornyokon keresztül közelíthető meg a karzat. A torony és a keresztház sarkait, illetve az oldalhomlokzatot támpillérek tartják. Az ablakok félköríves záródásúak. A templom bejárta félköríves, neoromán jellegű bélletes keretezésű, akárcsak a kerek ablak. Kiemelkedik a szószék és az oltárok , valamint a gótizáló díszítőfestés romantikus jellege.
Képeslapok
2015 nyarán szentmise keretében áldották meg az újonnan elkészült színes ólomüveg ablakokat, amely hívők adományából valósult meg. Az alkotó Györfi Balázs építész tervező művész, aki pünkösdi jelenetet álmodott üvegbe, amely karcagi elemeket is tartalmaz.
(Kósa Károly felvétele - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)
A templom kertjében álló kovácsoltvas feszületet, a posztamensen olvasható felirat tanúsága szerint, 1858-ban állítatta Nagy Julianna.
Forrás:
D[aróczi] E[rzsébet]: Felszentelték az új ólomüveg ablakokat a katolikus templomban = Karcagi Hírmondó (2015. augusztus 14.): 1.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képeslaptár
Sisa Béla: Karcag város építészeti emlékei. Karcag, 2000.