Katona István gabona- és gyapjúkereskedő, a Strasser és König cég szolnoki képviselőjének háza a mai Templom utcában az 1940-es évek elején épült. A tulajdonos földszintes házának ráépítésére és bővítésére 1941 áprilisában kért engedélyt. A háborús veszélyre tekintettel azzal a kikötéssel kapta meg az engedélyt, hogy a ház alatt egy víz-, gáz- és szilánkmentes óvóhelyet is ki kell alakítania. A ráépítés tervét Ligeti Aurél budapesti műépítész készítette. A kivitelező Patonay József kőműves és ácsmester volt a jászberényi ifjú Bíró Fekete cég közreműködésével.
1942. február 23-án kapta meg a lakhatási engedélyt a téglafalazatú, cseréptetős ház, amelynek homlokzata - igazodva az utca vonalához - megtört formájú. Utca felöli oldalán szintenként négy ablak látható. A lépcsőház bejárata a ház baloldalán helyezkedik el.
Emeletenként két kétszobás készült. A földszinten egy kétszobás és egy háromszobás lakást alakítottak ki, amelyekhez előszoba, tálaló, fürdőszoba, konyha, cselédszoba, kamra, vízöblítéses vécé, hall és gardróbszoba is helyet kapott. Az egyik földszinti lakásban egy postahivatal volt egy ideig, melyhez a kapualjból nyíló, külön pihenőszoba is tartozott.
Forrás:
Szathmáry István: A gabona- és gyapjúkerskedő háza a Templom úton = Új Néplap. Szolnoki Grátisz (2018.06.08.): 2.