Emlékművek

Székelykapu (Karcag)

A reformáció 500. évfordulója alkalmából székelykaput állítottak a karcagi Református Nagytemplom kertjében 2017. október 31-én. Az emlékjelet a Kovászna megyei Torja Református Egyházközség adományozta a városnak, amelyet Pető Sándor faragómester készített.

A kapu a földi motívumokon keresztül a a két gyülekezeti életének összefonódását érzékelteti. 

1. világháborús emlékmű (Zagyvarékas)

Zagyvarékas község képviselőtestülete 1923-ban vetette fel először, hogy emléket állítsanak a Nagy Háborúban elesett hősi halottak tiszteletére. A tervek közül Lukácsy Lajos szobrászművész "Megtérés az Úrhoz" című alkotása tetszett az előjáróságoknak. 1925-ban szállították Budapestről a községre a szobrot, amelyet 1926. szeptember 12-én állítottak fel a templom előtti téren.

Felszabadulási emlékmű (Jászladány)

1950 és 1989 között Magyarországon az állami ünnepségek sorába került az úgynevezett felszabadulás ünnepe is. Ennek dátuma április 4-e volt, amelyet ma már jól tudunk, hogy téves, mivel a szovjet csapatok nem tudták tartani a Sztálin által elvárt időpontot. Az ünnep sok-sok kérdést felvet, amelyet minden ember más és más szemszögből értékel, ami teljesen érthető. A társadalom egy részének megszállást jelentett, míg másoknak valóban a felszabadulást és az életet.

Diana hercegnő emlékpadja (Örményes)

Örményesen 2017. szeptember 20-án került sor Diana (1961-1997) walesi hercegnő emlékpadjának felavatására. Ian Lindsay brit nagykövet és felesége leplezte le a paddal kiegészített márvány emlékművet, amelyre Diana portréját gravírozták. Az emlékhely örményesi vállalkozók és gazdálkodók anyagi támogatásával valósult meg.

Forrás:

Kovács Beáta: Diana hercegnő emlékpadjának felavatója = Örményesi Hírvívő (2017.12.): 16.

1956-os emlékmű (Tiszaszőlős)

1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelegve avattak mementót a településen 2017 augusztusában. Tiszaszőlős önkormányzata a településen korábban állított egyszerű kőmonolitra helyezett 1956 feliratú fekete márványtábla helyén új, méltó emlékhelyet állított a Büszkeségpont nyertes pályázata segítségével.

Forrás:

ul: Új emlékmű készült a faluban = Új Néplap (2017.08.28.): 4.

Semmelweis Ignác-emlékkő (Kisújszállás)

A kisújszállási Városháza mögötti parkban fát ületettek Semmelweis Ignác (1818-1865) emléke előtt tisztelegve. Az emlékfa tövében álló emlékkő a városi Semmelweis-napi ünnepségek színhelye is.

Nagy Iskola emlékműve (Kisújszállás)

A kisújszállási református templom mellett a Kálvin parkban található az egykori Református Fiú Oskola emléktáblája, ahol 1834-ben Arany János segédtanítóként tevékenykedett.

1848-as emlékmű (Kisújszállás)

Az emlékművet eredetileg az 48-as temetőben állították fel. Ezt az emlékhelyet felszámolták és az eredeti obeliszket felújítva a város főterén avatták fel újra. A Kossuth-címer és az évszámok alatt a "Hősök pihenjetek" felirat olvasható.

1956-os emlékhely (Rákóczifalva)

2017. május 28-án adták át Rákóczifalván az 1956-os Büszkeségpont és emlékhelyet. Az emléktáblát a Kuruc Hagyományőrző Egyesület állította.

1956-os emlékmű (Rákócziújfalu)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából állítottak emlékművet a település központjában álló kunhalom mellett (763/1. hrsz.) 2017 májusában. Az emlékmű Dienes Szilárd szobrászművész alkotása.

Syndicate content
UMFT