2021. október 14-én avatták fel a jászberényi születésű Kökény Albert emléktábláját a város Zagyvaparti sétányán.
Az 56-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége, Jászberény Polgármesteri Hivatala, a Jászberényi Roma Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete közösen emelték az egykori Corvin közi harcos emléke előtt tisztelgő márványtáblát.
Forrás:
2019 októberében avattak emléktáblát a karcagi református gimnáziumban az 1956-os forrdadalom és szabadságharc utáni megtorlásokban érintett egykori tanárok és diáktársak tiszteletére a Karcagi Öregdiákok Baráti köre kezdeményezésére.
Az iskolafenntartó egyházat képviselő Koncz Tibor esperes üdvözlőbeszéde, illetve Tóth Barna igazgatónak a tanintézetet bemutató szavai után Bihari László, a baráti kör titkára nyitotta meg az ünnepséget.
2017 októberében adták át az 1956-os emlékhelyet Tiszaigaron.
Kautzky Ervin 1931. március 26-án született Pécsett. Déryné Színházban kezdte pályáját 1954-ben. Később több vidéki társulatban, többek között Szolnokon is játszott. 1973-tól a Bartók Színház, majd az Arany János Színház társulatának tagja volt. A Magyar Rádió Szabó család címû hangjátékában is szerepelt. Nevéhez fűződik a Humánia Drámai Műhely alapítása.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a szolnoki teátrumban játszott. Aktív szerepet vállalt a forradalm helyi eseményei során.
Makra Endre (1911-1957) lakóházának falán emelt emléktáblát a Horthy Miklós Emlékére Alapítvány az egykori csendőrtiszt halálának 60. évfordulóján. A mai Takarékszövetkezet helyén állt az a ház, ahonnan a rendőrség 1957. március 10-én elhurcolta.
Forrás:
Bodor Tamás: Emléktáblát avattunk Makra Endre tiszteletére = Kenderes Város Krónikája (2017.9.): 1.
1911-ben született Makra Endre. A Magyar Királyi Csendőrségnél szolgát. Gyors előmenete és kitüntetései mutatták, hogy szolgálatát jól látta el.
1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelegve avattak mementót a településen 2017 augusztusában. Tiszaszőlős önkormányzata a településen korábban állított egyszerű kőmonolitra helyezett 1956 feliratú fekete márványtábla helyén új, méltó emlékhelyet állított a Büszkeségpont nyertes pályázata segítségével.
Forrás:
ul: Új emlékmű készült a faluban = Új Néplap (2017.08.28.): 4.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából állítottak emlékművet a település központjában álló kunhalom mellett (763/1. hrsz.) 2017 májusában. Az emlékmű Dienes Szilárd szobrászművész alkotása.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére emeltek emléktáblát Donáth Ferenc (1913-1986) agrárközgazdász a jászberényi Lehel Gimnázium falán.