Vezseny

Kövér-feszület (Martfű)(1938)

1938-ban a martfűi nagybirtokos, Kövér János emelt kőkeresztet az eucharisztikus világkongresszus évében az oltáriszentség ünnepe tiszteletére Tiszaföldvár és Martfű között, a Vezseny felé vezető komplejárónál. 1953-ban politikai okok miatt ledöntötték. Kiss Ferenc helyi személy mentette meg a szobor darabjait Homokra az ottani templom kertjébe. 1983-ig feküdt a templomkertben. Akkor Tamási József atya új talapzattal újraállítatta 1985-ben.

2012-ben a feszület a martfűi római katolikus templom mellett került áthelyezésre.

Trianoni emlékmű (Vezseny)

A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényt májusban fogadta el a Parlament. A trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából számos településen emlékművet emeltek a magyarság történetének e szomorú dátumára emlékezve. Vezsenyben 2010. június 4-én leplezték le Harangozó Márton fafaragó alkotását. A kompozíció központjában egy hármas halmon álló kopjafa áll kettős kereszttel a tetején.

Tamássy Zdenkó (1921-1987)

Ilosvay Rózsi (1901-1954) színművésznő és Tamássy Leitner Pál vezsenyi birtokos fia, Tamássy Zdenkó Vezsenyben született 1921. szeptember 6-án. 1940-46 között végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongoratanszakát. Majd a Magyar Rádiónál helyezkedett el. 1953-54-ben a Zenei Osztály vezetője volt. Utóbb lektora a Könnyű Zenei Osztálynak, elnöke a Sanzon és Táncdal Bizottságnak.

Tanítói emléktábla (Vezseny)

A több nemzedéket is oktató pedagógus, a vezsenyi születésű Czeczei Szüts Sándorné helytörténeti kutatóként könyvet is írt a településről. A hálás utókor az általános iskola falán helyezett el emléktáblát "Kató néni" tiszteletére.

1. világháborús emléktábla (Vezseny)

A Nagy Háborúban elesett vezsenyi katonák emléke előtt tisztelegve állítottak bronztáblát a Kultúrház épületének homlokzatán. Az ünnepélyes leleplezésre 1927. október 2-án került sor, amelyen jelen volt József főherceg is. Horkai Pál helyi géplakatos öntötte a több mint 220 kg súlyú táblát.

720. jubileumi emlékmű (Vezseny)

A település a középkorban a Vezsenyi család birtoka volt. 1284-ben keletkezett oklevél fontos teleüléstörténeti eseményt rögzít. Vezseny ettől az évszámtól datálja fennálásának kezdetét. 2004-ben állította a település önkormányzata a jubileumi emlékművet, amely két egymásra állított nyitott könyvet formáz.

Árvíz emléktábla (Vezseny)

A 2001-ben újonnan épített községháza előtt avatták fel a 2000. évi tiszai áradásra emlékeztető márványtáblát. A teljesen víz alá került település az árvízi védekezésben teljesített helytállásáért a Magyar Örökség díját is megkapta. A téglalap alakú emelvényre erősített emléktáblán Giordano Bruno (1548-1600) sorai olvashatók: "[...] az a fontos, hogy mindenki tegye meg, amit megtehet."

1956-os emlékmű (Vezseny)

2006-ban, a forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából állított emlékművet Vezseny lakosságaa Millenniumi Emlékparkban.

Vezeny

Kenyeres Lajos (1908-1957)

Kenyeres Lajos Rákóczifalván született 1908. január 3-án. 1930-ban szentelték pappá. Több településen szolgált, mint káplán és hitoktató. 1946 óta volt Tiszavárkony plébánosa. Prédikációit könyvalakban kiadták, írt katekizmust is.

Tartalom átvétel
UMFT