Kurucz János 1937-ben született Kisújszálláson. Az Arany János Általános Iskola után a helyi gimnáziumban folytatta tanulmányait. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar-német szakos diplomát.
A karcagi Gábor Áron Gimnázium tanára volt 1961 és 1977 között. Az intézmény igazgatóhelyettesi (1969-1973), majd igazgatói feladatait is ellátta (1973-1981).
1997-ben vonult nyugdíjba. Családtörténeti-, helytörténeti-, néprajzi kutatómunkájának eredménye számos monográfiája. A Jászkunság évkönyvében megjelent tanulmánya Kunmadaras nagyközség földrajzi nevei címmel. Emellett ő fordította német nyelve dr. Ötvös László pap-költő által gondozott híres magyar biblia kiadványok összefoglalóját. A Nagykun Vers- és Prózamondó Verseny zsűrijében is szerepet vállalt. 2009-ben Illéssy-díjjal ismerték el tevékenységét.
2014. február 23-án, 76 éves korában hunyt el.
Forrás:
Kovács József: Kurucz János emlékére. In: Kisújszállási nagykun kalendárium. Kisújszállás, 2013.: 231-232.
Rideg István: Kurucz János. In: Jászkunság, 2. Szolnok, 2014. pp. 427-428.
Toldi Attila: Emlékezés Kurucz János tanár úrra. In: Kunhegyesi nagykun kalendárium. Kunhegyes, 2013.: 233.