Kaposvári Gyula (1916-1998)

Szolnokon született 1916. február 18-án. A Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1934-ben, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem földrajz-természetrajzszakán többek között Cholnoky Jenő, Bartucz Lajos, Entz Géza, Bálint Sándor és Györffy István előadásait hallgatta. A II. világháború idején katonai szolgálatot teljesített, s hadifogságba került. 1946-ban tért haza Szolnokra. Egyetemi diplomáját ezután szerezte meg. Szakdolgozatát Szolnok településföldrajzáról írta. A szolnoki városi könyvtár háborús pusztítások sújtotta állományának hónapokig tartó rendezésében, a veszteségek megállapításában önkéntes segítőként, fizetség nélkül dolgozott. A könyvtár megnyitását követően könyvtárvezető (1948). A könyvtári állomány rendezését követte a múzeum anyagának számbavétele, raktári rendjének kialakítása. Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc centenáriumi ünnepségének keretében, a szolnoki csata 100. évfordulóján (1949. márc. 5.) nagyszabású történeti kiállítást rendezett a városháza dísztermében; ezzel az intézmény múzeumi részlege is nyilvánosságot kapott. A Városi Könyvtár és Múzeum vezetője (1949-től); a könyvtár és a múzeumi gyűjtőhely tevékenységét párhuzamosan irányította. Felbecsülhetetlen kulturális értékeket mentett meg a zúzdától, először irányítva a könyvtári szakma figyelmét a papírgyárakba bezúzásra küldött könyvszállítmányok ellenőrizetlenségére. A Szolnoki Papírgyárból tizenháromezer kötet könyvet válogatott ki, és szállíttatott be a múzeumba. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltárba 18 mázsa ömlesztett levéltári anyag jutott vissza jóvoltából. A múzeumok államosítását követően feladta könyvtárigazgatói állását, és a múzeum mellett kötelezte el magát (1951-1977). Régészeti, néprajzi, történeti és képzőművészeti gyűjtéssel egyaránt foglalkozott. Munkája révén került a múzeumba számos értékes őslénytani lelet. Feltárta a Jászberény-cserőhalmi kelta temetőt, benne a sárkányfejes ivókürtöt, a bánhalmi avar lovas sírt a nagyszíjvéggel (1953), s a múzeumba juttatta a kétpói honfoglalás kori ezüstcsészét. Nagy részt vállalt a Szolnok-szandai gepida temető ásatásában. A szolnoki vár területén végzett gyűjtései nyomán a vidék egyik legjelentősebb hódoltság kori leletegyüttese jött létre. Néprajzi gyűjtőmunkája számos unikális tárggyal gazdagította a múzeumot. Szolnok város történetére vonatkozó dokumentumok, eredeti források sokaságát gyűjtötte össze, többek között a szolnoki vár történetének adatait. A Szolnoki Művésztelep valamennyi korszakát bemutató képtárat hozott létre. Vezetése alatt költözött át a múzeum a városi bérház alagsori helyiségeiből mai helyére.
Az 1954. augusztus 20-án megnyitott képzőművészeti tárlaton a Szolnoki Művésztelep művészein kívül a megye más városaiban alkotó festők és népművészek munkáit is bemutatta. Megrendezte az első régészeti-történeti állandó kiállítást (A szolnoki vár 400 éve, 1954). Szolnoki Galéria címmel állandó kiállításként tervezett képtárat nyitott (1960). 1964-ben nyílt meg az első állandó megyetörténeti kiállítás. Időszaki tárlatok rendezésére Szolnoki Galéria néven kiállítóhellyé alakította az egykori szolnoki zsinagógát (1972-től).
Munkásságának kezdettől fogva szerves részét képezte a tudományszervezés és a tudománynépszerűsítés. 1950-től régészeti, néprajzi, történeti, művelődés-, művészet- és irodalomtörténeti témakörökben adott közre tanulmányokat, katalógusokat, kiadványokat. Nevéhez fűződik a Jászkunsági Füzetek (1-5., szerk., 1954-1957) megjelentetése. Útjára indította és szerkesztette a Damjanich János Múzeum Közleményei (1-39., 1958-1975), a Múzeumi Levelek (1-8., 1958-1965), a Szolnok Megyei Múzeumi Adattár (1-27., 1965-1975) és a Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1-7., társszerkesztő: 1973-1990) köteteit. Egyik létrehozója a Jászkunság c. folyóiratnak (szerkesztőbiz.-i tag: 1954-1962; szerkesztő: 1962-1975) és a Szolnoki Közéletnek, (szerkesztő: 1981-1990). Ásatási jelentései az Archaeologiai Értesítőben (1958-1963) és a Régészeti füzetekben (1959-1963) jelentek meg. Publikált számos tanulmánykötetben és periodikában; pl. Zounuk. A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve (1986-1993), Művészet (1961-1965, 1975), Múzeumi Közlemények (1963-1974), Irodalomismeret (1993), Magyar Múzeumok (szerkesztőbiz.-i tag is: 1996-1998). Több száz ismeretterjesztő írása jelent meg Jász-Nagykun-Szolnok m.-i havi-, heti-és napilapokban, műsorfüzetekben. Nyugdíjba vonulását (1977) követően tovább folytatta tudományos munkáját. 80. születésnapja alkalmából a szolnoki Damjanich János Múzeum közel 700 oldalas kötetben jelentette meg válogatott írásait, és adta közre akkor 1081 tételt számláló bibliográfiáját (Varia Museologica). A TIT, vmint több szakmai társaság és egyesület tagja volt.
Kitüntetései: Móra Ferenc-emlékérem (1974), Bugát Pál-díj, Kós Károly-emlékérem, Bél Mátyás-díj, A Magyar Kultúra Lovagja díj.  Nevét viseli Szolnok Város Kulturális Díja.
Szolnokon hunyt el 1998. augusztus 20-án. Földi maradványait a város temetőjének közéleti parcellája őrzi.A Damjanich János Múzeumban halálának első évfordulóján avatták fel bronz portrédomborművét .

Kaposvári Gyula

(Kaposvári Gyula - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)

Forrás:
Magyar múzeumi arcképcsarnok. Budapest, 2002.

Meghalt az utolsó szolnoki polihisztor = Jászkun Krónika (1998.08.21.): 3.

Selmeczi László: Kaposvári Gyula 70 éves = Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv, 7. Szolnok, 1990. pp. 7-8.

Szathmáry István: Egy kultúrmisszió sikere - régi könyvektől a kápolna megmentéséig = Új Néplap. Szolnoki Grátisz (2012.06.14.): 2.

Tiszai Lajos: Meghalt az utolsó szolnoki polihisztor = Jászkun Krónika (1998. augusztus 21.) p. 3.

UMFT