Geszti Károly (1902-1982)

Tiszavárkonyban született 1912. április 12-én. Szolnokon volt gyakornok 1930-tól, majd egy évig Abonyban működött. A Pázmány Péter Tudományegyetemen kapott gyógyszerészi diplomát 1936-ban. Pályáját bátyja, Geszti Imre törökszentmiklósi Fehér Kereszt gyógyszertárában kezdte. A budapesti Sas gyógyszertárat 1946-tól vezette. A Fővárosi Gyógyszertári Központ szakelőadója volt 1950-től, majd a Nagyvárad téri gyógyszertárat vezette 1952-től 30 évig. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Budapesti Szervezetének vezetője volt 1972-től. Nevéhez fűződött a Fővárosi Gyógyszerész Napok szervezése. Hosszabb ideig oktatta a gyógyszertári asszisztensjelölteket. Felkarolta a fiatalok tudományos ambícióit. Sokat foglalkoztatták a gyakorlati gyógyszerészet kérdései, így a gyógyszertárban visszaváltott üvegek, tégelyek fertőtlenítése. Tagja volt még az 1987-ben kiadott Gyógyszerészi Kézikönyv (Manuális) szerkesztő bizottságának. 1982-ben Societas Pharmaceutica Hungarica Emlékéremmel ismerték el munkásságát.

Budapesten hunyt el 1982. január 17-én. A Farkasréti temetőben nyugszik.

Forrás:
Szmodits László: Neves magyar gyógyszerészek kegyeleti adattára. Budapest, 2003.

UMFT