Tűzoltóság (Mezőtúr)

1929-ben adták át a mezőtúri tűzoltólaktanya ma is működő épületét a város központjában, amelyet Fecska László budapesti építész tervezettA város önkormányzata 1927-ben döntött úgy, hogy a korábbi földszintes tűzoltó őrszoba és szertár helyett új tûzoltólaktanyát építtet. A tűzoltóság 1886-ban önkéntes alapon szervezõdött és egyesületként mûködött a településen. A XX. század elejétől már fizetett tűzlovagjai is voltak a városnak, de 1945-ig létezett az önkéntes egyesület is. 1946 óta fizetett, majd állami, napjainkban pedig hivatásos önkormányzati tûzoltók õrzik Mezõtúr és környékét a tűz pusztításától.

Mezőtúr

Képeslap - Verseghy Ferenc Könyvtár Képeslaptára

Falán emléktábla hirdeti, hogy 1986-ban ünnepelték a mezőtúri tűzoltóság megalakulásának 100. évfordulóját. Ekkor került a városháza és a tűzoltóság között húzódó fal mellé épített talapzatra egy lóvontatású, kézi működtetésű tűzoltószer.

Az épület napjainkban helyi védettség alatt áll. Az épületet 1988-89-ben bővítették, majd 2012-ben az épület teljeskörű felújítására került sor. 2012. november 21-én került sor az ünnepélyes újraavatásra.

Forrás:

Megújult a mezőtúri tűzoltólaktanya. Új Néplap (2012.11.22.): 3.

UMFT