Hlavacska Andrásné Laki Éva (1948-2021)

Laki Éva 1974-ben érkezett vissza egykori alma materébe, a jászberényi Erősáramú Szakközépiskolába villamos mérnökként a Hűtőgépgyár villamos laborjából. Műszaki tanárként szakmai elméleti tantárgyakat, villamos mérést tanított. 1987-ben jelentős szerepet vállalt az iskola névfelvétele kapcsán. Még ebben az évben sikeresen megpályázta az intézményvezetői posztot.
Az ötéves ciklus letelte után még négyszer, egyhangúlag választották meg vezetőnek. Elsődleges célja volt, hogy a pedagógusok a tanult szakmájukban megtalálják a számításukat, biztonságban, jó körülmények között tudjanak dolgozni. Diákjaink rendre kiemelkedő eredményeket értek el a különböző országos és megyei versenyeken. Innovatív vezetőként olyan ötletei voltak, amelyeknek a megvalósítása az intézmény szakmai struktúrájához és a gazdasági környezethez egyaránt igazodott.
Az 1990-es évek társadalmi igényeihez alkalmazkodva 1992-ben ismét elindult iskolánkban a gimnáziumi oktatás, ami a következő évben közbiztonsági gimnáziumi osztállyal bővült. A világbanki program keretében az erősáramú mellett megkezdődött az automatikai és az informatikai képzés is. Új lehetőségként jelent meg a gimnáziumban végzett lányok számára a „Gépíró-szövegszerkesztő”, a „Számítástechnikai szövegszerkesztő”, majd az „Ügyviteli titkár” képzés.
Igazgatónő törekedett az iskola nemzetközi kapcsolatainak kiszélesítésére is, szakmai kapcsolat alakult ki a Kassai Ipariskolával és a lohnei Adolf Kolping Szakképző Iskolával.
2011-ben, utolsó megbízatásának lejárta előtt egy évvel az önkormányzat az iskolát átadta a megyének. Igazgatónő nyugdíjba vonult. 
2021. augusztus 20-án, életének 73. évében hunyt el. Az alattyáni temetőben helyezték örök nyugalomra.
 
Forrás:
Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium
UMFT