Miniszteri Dicséret

Tóth Lajosné Ferencsik Ildikó (1940-2018)

Ferencsik Ildikó 1957-ben végezte el az Óvónőképzőt. 1962-ben költözött Kisújszállásra. A Petőfi Óvodában dolgozott nyugdíjazásáig.  Gyermekvédelmi felelősként plusz feladatokat is ellátott. 1984-ben Miniszteri Dicséretben részesült. nyugdíjba vonulása alkalmából Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott.

2018 novemberében hunyt el.

Forrás:

Szabó Lajosné: Tóth Lajosné. In: Kisújszállási Nagykun Kalendárium. Kisújszállás, 2020.

Gyalog Magdolna (1935-2006)

Mezőtúron, a Székeskert nevű városrészben született 1935-ben. A városi Petőfi Énekkarnak volt a tagja 1948-1968 között.

Gortva Imre (1930-2019)

Gortva Imre 1969-ben költözött a Jászságból Kisújszállásra. A Bittner falusi általános iskolában helyezkedett el. 1971 szeptemberétől pedig a 625. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet magyar–történelem szakos tanára lett. Az 1977/78-as tanévtől az 1990-es nyugdíjba vonulásáig, az intézmény igazgatói feladatait is ellátta. 2002-ig óraadóként tanított.

Kohári András (1931-2019)

Kohári András 1931. november 20-án született Jászberényben. Édesapja férfiszabó kisiparos volt, édesanyja háztartásbeli. A házaspának hárman gyermeke született. Mindhárman pedagógus pályára léptek. Kohári András az elemi iskolát Jászberényben végezte, majd 1947-ben a jászberényi tanítóképzőbe iratkozott be. 1951-ben Karcagon kezdte meg gyakorlatát. Egy évvel később szerezte meg tanítói képesítését.
 
Jászfényszarun tanított. Először a Homok-tanyán, felső tagozaton 5-8.

Tóth Sándorné Kiss Ilona (1933-2017)

Kiss Ilona 1933. április 15-én született Hajdúhadházán. A helyi református elemi, majd a polgári iskola elvégzése után a debreceni Svetits Római Katolikus Gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1952-ben érettségizett. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán 1956-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát.

1956-ban kötött házasságot Tóth Sándor fizika-kémai szakos tanárhoz, aki a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium pedagógusa volt.

Pápai József (1933-2017)

1933. február 13-án Túrkevén született Pápai József. Általános- és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1955-ben szerzett gyógyszerész diplomát a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.

Nyitrai Istvánné Sallai Borbála (1933-2012)

Nyitrai Istvánné Sallai Borbála Mezökövesden született 1933-ban. 1975-ben költözött családjával Kisújszállásra. A Városi tanácsnál helyezkedett el előadóként. 1976-tól anyakönyvvezetőként dolgozott. 1978-ban nevezték kia a Társadalmi és Családi Eseményeket és Szertartásokat Rendező Iroda élére. 1988-ban vonult nyugdíjba.

Munkájáért 1982-ben miniszteri dicséretben, 1988-ban pedig miniszteri kitüntetésben részesült.

Tartalom átvétel
UMFT