Tiszaszentimre

Zsidó temető (Tiszaszentimre)

A XIX. század második felében a tiszafüredi zsidó anyahitközségnek Tiszaszentimrén is volt egy fiókhitközsége. Egy nagyobb tudású saktert alkalmaztak, aki az előimádkozói feladatokat is ellátta.

1944-ben az itt élő zsidó családokat a karcagi gettóba hurcolták, majd Szolnokon keresztül Auschwitzbe deportálták.

A zsidó sírkert a falu határában található.

Forrás:

Kunszobor (Kunmadaras)

2018. október 26-án Kun emléknapot tartottak Kunmadarason. A rendezvény keretében került sor Kunmadaras és Tiszaszentimre felé vezető úton, a település határában a Kunszobor című alkotás felavatására. A kunmadarasi önkormányzat és a Honismereti Egyesület összefogásával megvalósult mű Györfi Sándor szobrászművész munkája.

1. világháborús emlékmű (Tiszaszentimre)

Az 1923 augusztus 3-án tartott közgyűlésen jelen volt Fülöp József ezredes a HEMOB képviseletében, aki néhány emlékműtervet mutatott be. Tiszaszentimre képviselőtestülete egyhangúlag Horváth Géza szobrászművész emlékművét választotta. Az emlékmű leleplezésére 1924. november 9-én került sor.

Csoma Kálmán (1925-2016)

Csoma Kálmán 1925. január 27-én született Tiszaszentimrén. 1939-ben került Szolnokra. Többféle besoztásban dolgozott a város és Szolnok megye közigazgatásában. 1967-ben lett Szolnok első embere. 1973-ig látta el tanácselnöki feladatait.

Református templom (Tiszaszentimre)

A tiszaszentimrei református templom 1772-1773. között épült.
Külső felújítására az 1970-es évek végén került sor, majd a Vidéki örökség megújítására irányuló pályázat keretében megvalósult a helyi védelem alatt álló templom külső felújítása 2011-2012. között.

A parókia felújítása közben az egyik régi ajtó kibontásakor az ajtófélfa mélyedésében találtak egy időkapszulát. A fém doboz négy különböző időben kelt levelet tartalmazott. Egy 1784-es keltezésűt, amely és a parókia építésének engedélyéről szólt Tóth Ferenc lelkész idejéből.

Kitelepítettek emléktáblája (Tiszaszentimre)

Tiszaszentimre közelében az egykori 9-es tanyára 169 családot telepítettek ki az 1950-es évek elején. Az Erzsébet majorban álló kegyszobor fülkájánek oldalán 2002-ben állított emléktáblát a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete (HKTEE).

Szent Imre-szobor (Tiszaszentimre)

2007-ben ünnepeltük Szent Imre herceg születésének 1000. évfordulóját. Még 2006 őszén Dr. Szili Katalin és Lezsák Sándor, az Országgyűlés akkori elnöke és alelnöke, kezdeményezésére Millenniumi Emlékbizottság alakult, amelynek tagjai az Árpád-házi herceg nevét viselő települések polgármesterei, képviselői és más közéleti személyek voltak. Tiszaszentimrén, a millennium alkalmából, 2007. június 3-án ünnepi istentiszteletet követően leplezték le és szentelték fel Szent Imre mellszobrát. A szobor Lantos Györgyi szobrászművész alkotása.

Kastély (Tomajmonostora)

Derzstomaji pusztában felépített kastély dr. Magyary-Kossa Géza nevéhez fűződik. Az épületet az 1900-as évek elején emelték fel a család birtokán. A helyi hagyomány szerint a középkori monostor köveit is beépítették. Az 1930-as évek második felében Nemes János gróf vásárolta meg a birtokot. A 2. világháború után államosították az épületet. Először a helyi ÁFÉSZ. Később a Petőfi Termelőszövetkezet, majd a tiszaszentimrei Aranykalász Szövetkezet irodái kaptak helyet a kastélyépületben. A főépület dohányszárítóként működtették.

2. világháborús emlékmű (Tiszaszentimre)

A szovjet csapatok 1944. évi hadmozdulatai idején Tiszaszentimre akkori elöljárósága a községet elhagyta. Ezt megelőzően az utolsó intézkedések egyike a frontszolgálat alól mentesült férfi lakosok erődítési munkálatra rendelése volt a német katonák mellé a Tiszánál. 1944. október 17-én Kunhegyes felől érkeztek az első szovjet katonák a községbe. Néhány lakóház és gazdasági épület sérült meg a harcok során, annál nagyobb volt az emberi veszteség. Csak a rendszerváltás után adatott meg, hogy a helyi hősöknek emléket állíthasson a település.

Vasvári Pál-emléktábla (Tiszaszentimre)

Az általános iskola falán található fekete márványtábla, melyet 2000-ben emeltetett a község önkományzata Vaspári Pál (1827-1849) tiszteletére.

Tiszaszentimre

(Kósa Károly felvétele - VFMKMI)

Tartalom átvétel
UMFT