Jászkapitányok kertje (Jászberény)

2001-ben, a millennium évfordulója tiszteletére, a jászberényi Városvédő és Szépítő Egyesület Kapitánykertet hozott létre az 1745 és 1876 között működött jászkapitányok emlékére. A Szabadtéri Színpad és a Zagyva folyó által körbezárt parkban tizenhét különböző fajta fát ültettek el. A fák előtt egy-egy mészkövet helyeztek el, amely Pilisjászfaluból származik. A köveken réztáblákon olvasható a jászkapitányok, valamint egy-egy adományozó neve is, akik hozzájárultak a kert létrehozásához. Az adományozók egyben az adott fa védnöki szerepét is betöltik. A park bejáratánál egy kisebb kőfal emelkedik. A terméskőből emelt, betonnal kitöltött és varjúhájjal betelepített halmon egy kőtáblán Gaál Áron Kapitánykert című versének négy sora olvasható.

Forrás:
A jászkapitányok kertje= Redemptio 8. évf. 3. sz. (2001. június)

UMFT