A Jászság első gimnáziuma Jászapátin jött létre a 18. század második felében. Makfalvi Dósa Pál jászkapitány javaslatára nyílt meg az ún. kétosztályos kisgimnázium 1767. november 5-én. Littkey Máté plébános volt az iskola igazgatója, amelyet 1780-ban, Mária Terézia rendeletére, áthelyezték Jászberénybe. Ez az intézmény volt a jelenlegi Lehel Vezér Gimnázium jogelődje.
Egy századdal később megnőtt az igény egy Jászapátin létesítendő középiskola iránt. A gimnázium felépítéséhez Jászapáti város képviselőtestülete építési területet és 150 ezer koronát is biztosított. Az építkezésre a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium pedig 700 000 koronát irányzott elő. A Jászapáti Királyi Katolikus Gimnázium, a mostani intézmény 1912. szeptember 7-én nyitotta meg kapuit. A gimnázium épületét 1914 májusában adták át, amelyet Fábián Gáspár műépítész tervezett.
Fábián Gáspár a legapróbb részletekre is odafigyelt, beleértve a tanulók szekrényeit is. Gondosan ügyelt az arányokra, a pillérekre, a stukkókra, a teraszok kiképzésére, a mellvédekre és a kovácsoltvas virágtartókra. Vallásossága is megjelent építészetében. A kapubejárat kőpillérein ifjúsági szentek szobrait helyezte el, amelyek Szent Imrét és Szent Szaniszlót ábrázolják. A főhomlokzat oromcsúcsán lévő keresztet a Rákósi-korszakban lebontották, helyét a mindenkori államcímer vette át. A magasföldszintet és az első emeletet összekötő lépcsősor fordulójának talapzatán álló szobrokat a második világháborút követően helyezték el. Vörösmarty Mihály és Arany János hőseit: Szép Ilonkát és Toldi Miklóst Jankó János szobrászművész formálta meg.
A három és fél holdon elterülő iskolakomplexum díszudvarral és hátsó udvari parkkal
1925-től Tassy Ferenc volt az iskola első főállasú hitoktatója, aki elhivatottan foglalkozott a diákok vallásos nevelésével. A dísztermet átalakította egy kápolna számára. Az iskola harangot és Jézus Szíve oltár kapott.
Az 1924. XI. tc. alapján az iskola reálgimnáziummá alakult. 1925-ben vette fel az intézmény a reformkori politikus Gróf Széchenyi István nevét. 1948-ban az iskolát államosították. 1951-ben új nevet kapott a gimnázium. 2012 nyaráig Mészáros Lőrinc, az 1514-es parasztháború egyik vezéralakjának nevét viselte az intézmény. 1963 óta mezőgazdasági szakképzéssel is bővült az iskola. 1998-ban készült el az iskola modern, korszerű kollégiumépülete.
Az iskolapalota épülete az ezredfordulót követően újult meg egy közel egy milliárd forintos beruházásnak köszönhetően. A felújított impozáns iskolaépület és az újonnan épült tornacsarnok ünnepélyes átadására 2006. február 10-én került sor.
(Képeslapok)
Forrás:
100 éves a jászapáti gimnázium. Jászapáti, 2012.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskola értesítője az 1987-94. évekről. Jászapáti, 1994.