Szolnok Városi Tanács és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus 1973 őszén írt ki pályázatot a város 900 éves történetét megörökítő emlékműre. A beérkezett pályamunkák közül hat, köztük Simon Ferenc (1922-2015) szobrászművézs és Pintét Béla építész terve is, kapott díjat.
A pályázat második fordulóban a zsűri a "Tanúhegy" tervét fogadta el. 1975 nyarán avatták fel Gyurcsek Ferenc szobrász és Kampis Miklós építész alkotását a Jubileum téren.
(Képeslap)
Az alkotás 1974 és 1975 között, egy év alatt készült el. A Lektorátus az emlékmű alkotója és a műszaki szervezéssel megbízott építész mellé egy konzultáns bizottságot rendelt. Rideg Gábor művészettörténész, Kiss István és Szabó István szobrászok segítették megoldani a felmerülő szakmai progblémákat.
Az emlékmű tömege betonból készült. Eredetileg pirogránitból tervezett domborművek anyaga is beton lett egy újonnan kikisérletezett eljárásnak köszönhetően.
Gyurcsek Ferenc fiatal művészeket vett maga mellé a több tonna anyag feldolgozásához. Az egykori váci zsinagógában készültek el a domborművek gipsz negatívjai. A Szolnok megyei ÁÉV egy házgyárat bocsátott a szobrász rendelkezésére, hogy a domborművek betonja víz-és fagyálló legyen, valamint - megfelelve a megrendelő kívánságának - fehér cementet használjanak fel.
(Kósa Károly felvétele - Verseghy Ferenc Könyvtár)
Forrás:
Gyurcsek Ferenc: Tanúhegy = Jászkunság (1975.11.): 74-77.
Kaposvári Gyula: Szolnok képekben. Szolnok, 1984.