Karcagon született 1890. november 2-án. itt kezdett törökül tanulni és innen indult el első törökországi útjaira (Isztambul, 1907; Aydin és Szmirna, 1908). Az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti tudományegyetemen szerzett oklevelet. Lipcsében, Berlinben és Kielben is folytatott tanulmányokat. 1915-ben a budapesti egyetemen magántanári képesítést nyert, 1916-tól nyilvános rendkívüli, 1920-tól 1965-ig nyilvános rendes, ill. tanszékvezető tanára. 1932–33-ban és 1935-ben a bölcsészeti kar dékánja, 1947-től 1949-ig az egyetem rektora. 1939-től a MTA I. Osztályának titkára, 1949-től 1955-ig osztályelnöke. 1951-től 1965-ig a Nyelvtudományi Intézet igazgatója. Tiszteletbeli elnöke volt a Kőrösi Csoma Társaságnak, a Nyelvtudományi Társaságnak 1919-től választmányi tagja, 1948-tól társ-, ill. alelnöke. Több tanulmányutat tett Keleten.
Kutatásainak fő területei: a török nyelvtörténet és a török nyelvjárások, a magyar nyelvtudomány és őstörténet. Turkológiai műveiért elnyerte a török állam egyik legmagasabb kitüntetését, s számos ország tudományos testülete, akadémiája is tagjává választotta meg. Nagy hatású, nemzedékeket tanító és nevelő munkássága nyomán fejlődött a török filológia, paleográfia s az oszmántörök mellett a közép-ázsiai török nyelvek oktatása a budapesti bölcsészkaron.
Budapesten hunyt el 1976. december 14-én. Szülővárosának déli temetőjében nyugszik. Budapesti lakóhelyén emléktábla, Karcagon szobor hirdeti tudósi nagyságát.

Forrás:
Magyar Életrajzi Lexikon. 4. kötet. Bp. 1994.
A Magyar Tudományos Akadémia Tagjai. II. kötet. Budapest, 2003.