1913. november 2-án született Tiszaföldváron. A Nagykőrösi Református Gimnáziumban érettségizett 1932-ben. Jogtudományi doktorátust szerzett 1939-ben, a Debreceni Tudományegyetemen. Volt járási főjegyzőhelyettes. Neves könyvtári szaktekintély volt, aki korábban Kalocsán, a zsinagóga épületében városi könyvtárat hozott létre és korszerű könyvtári szolgálatot alakított ki.
Családi kapcsolatai indo- kolták, hogy Tiszaföldvárra költözzön, ezért választotta a közeli Szolnokot munkahelyéül. 1967-ben lett a Verseghy Könyvtár főkönyvtárosa, majd igazgatóhelyettese, akinek a feladata a hálózati munka szervezése és a települési könyvtárak látogatása volt. Ez a tevékenység éékelhető módon fellendítette a térség könyvtárainak szakmai munkáját. Dr. Nyitray Lajost Imre Lajos igazgató halála után bízták meg 1969-ben a könyvtár vezetésével és ezt a tisztséget 1970-ig töltötte be.
Dr. Nyitray Lajos az Országos Könyvtárügyi Tanácsban aktívan dolgozott. Országos jelentőségű munka volt, hogy elkezdte a Néplap-repertórium elkészítését. Napilap-repertorizálást addig senki sem végzett az országban. Gyakran publikált a különböző könyvtári szaklapokban.
1973-ban nyugdíjba vonult, de lakóhelyén Tiszaföldváron, a gimnáziumban tovább folytatta a könyvtárosi tevékenységet. Az ott töltött 10 éves munka után tért vissza Kalocsára. 2004-ben hunyt el.
Forrás:
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár emlékkönyve, 1952-2002.