Szathmári István 1925-ben született Kisújszálláson. A helyi középiskola elvégzése után a debreceni egyetemen szerzett doktorátust és magyar–német–francia szakos középiskolai tanári diplomát.
A magyar nyelvészet mellett is itt kötelezte el magát a Bárczi Gézával való találkozása hatására. Bárczi Gézának Debrecenben még tanítványa volt, 1955-től az ELTE II. sz. Magyar Nyelvészeti Tanszékének adjunktusaként pedig munkatársa lett. Mestere nyugalomba vonulásakor, 1970-ben ő vette át tőle a tanszék vezetését. 1975 és 1979 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja. 1983-ban vendégprofesszornak hívták meg a Helsinki Egyetemre. Főbb kutatási területei a stilisztika, a felvilágosodás korának nyelvi élete, valamint az irodalmi nyelv és a magyar nyelvtudomány története. Több tíz könyvnek szerzője, társszerzője vagy szerkesztője, és kutatásairól több száz cikk jelent meg a nyelvészeti-irodalmi fórumokon.
A Magyar Rádió és a Duna Televízió nyelvművelő műsorainak állandó munkatársa volt, mert a tudomány művelése mellett szívügyének tekintette az anyanyelvi kultúra emelését is. Nyelvművelő mozgalmunk diákjainak személyesen is volt lehetőségük találkozni vele, hiszen évtizedeken át zsűrizett a legnagyobb anyanyelvi versenyeken.
Tudományos munkásságát számos szakmai és állami kitüntetéssel ismerték el: Felsőoktatás kiváló dolgozója 1953; ELTE arany emlékplakettje 1979; Pro Urbe Kisújszállás 1994; Pai Dezső-díj 1997; Nagykunságért-díj 2004; Apáczai Csere János-díj 2005; Kisújszállás díszpolgára 2008; Révai-emlékérem 2009; Magyar Érdemrend tisztikeresztje 2015; Magyar Nyelvőr díj 2017, a Déry Tibor-díj, az Anyanyelvápolók Szövetsége Lőrincze-díja, a Faludi Ferenc Alkotói díj.
2020. november 3-án, életének 96. évében hunyt el.
Forrás:
A Nagykunságért díjasok életrajza. In: A hagyományőrzés útján. Túrkeve, 2012.
Szathmári István. Budapest, 1999.
Szathmári István vallomása pályájáról. In: Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások. Budapest, 2005