1940. június 20-án kezdte meg működését a Tiszaörvényi Öntözővíz Átemelő- és Szivattyútelep. A 80. évforduló alkalmából emléktáblát avattak az alapítók tiszteletére. A VIP Tisza-tó Kerülő Kerékpártúra utolsó előtti állomása volt az örvényi létesítmény. Ekkor került sor a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Tiszafüred Város Önkormányzata által állított emléktábla bemutatására.
Lovas Attila, a KÖTIVIZIG igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte: Az öntözőrendszer 2017. január 1-én került az igazgatóság üzemeltetésébe, állapota erősen leromlott az elmaradt karbantartás miatt. Az elmúlt három évben azonban elvégezték a szivattyútelep és a szivattyúk javítását, a mederburkolatok javítását, a csatornamedrek kotrását, valamint a műtárgyak tisztítását és javítását. Nem utolsósorban tereprendezést is végeztek és folyamatosan csinosítgatják az épület környékét.
A tiszafüredi öntözőrendszerként is ismert létesítmény három éven keresztül épült, 1937. és 1940. között. A kivitelezés értéke meghaladta a hárommillió pengőt. Sokan csak Horthy-csatornaként emlegetik, hiszen az egykor száz kilométer hosszúra tervezett csatorna-rendszer egészen Kenderesig, az ott húzódó Horthy-birtokig elért. Ma ez hazánk egyik legidősebb nagy öntözőrendszere, mely – a tervek szerint – a jövőben turisztikai célokat is szolgálhat.
Forrás:
Újvári László: Vasárnap felavatták az örvényi szivattyútelep létrehozóinak tiszteletére állított emléktáblát. Új Néplap (2020.06.30.)