A Szolnok egyik patináns belvárosi utcájában álló lakóházat dr. Lantos Imréné Engel Éva megrendelésére Ligeti Aurél budapesti műépítész tervezte. Tulajdonosa 1939. november 21-én vette birtokba.

Alagsorából eredetileg két garázs nyílt az utcára, azonkívül szoba-konyhás házmesterlakás, a később megszűnt központi fűtés kazánháza és kiszolgálóhelyiségek voltak ezen a szinten. Utóbb még egy kis szabóműhelyt nyitottak itt egy háború előtti szállítmányozási vállalat irodája helyén, majd divatáruüzlet kirakatai uralták a földszintet A magasföldszinten és az emeleten az utca felől kisebb, a hátsó fronton nagyobb otthonokat rejtettek az épület falai, melyeket egy kivételével bérbe adott a tulajdonos. A két utcai lakásban a lakószobákon kívül ebédlő, hall, fürdőszoba, cselédszoba, konyha szolgálta az itt élők kényelmét a hátsó. A front alaprajza szintenként eltérő volt.

Alul 130 négyzetméteren éltek a tulajdonosok, dr. Lantos Imre ügyvéd és felesége. Itt az előszoba után egy hallal egybeépített ebédlő, iroda, fogadószoba, hálószoba, gyermekszoba volt, a cselédszobán és a kiszolgálóhelyiségeken kívül. A fölötte levő lakás annyiban különbözött hogy benne négy szoba állt a lakók rendelkezésére. Valamennyi lakásnak két bejárata volt az utcaiakat a lépcsőházból lehetett az előszobán vagy a konyhán át megközelíteni, a hátsó résznek csak egyik bejárata nyílt a lépcsőházból, a másik a hátsó udvarra nézett. Az egész épületet emberi lépték jellemezte, lakói kellemes, világos, kényelmes környezetben tölthették mindennapjaikat.

A ház történetéről dr. Császár József beszélt az Új Néplap újságírójának 2016-ban, aki 1948-ban költözött a házba. Feleségével akkor dr. Lantos Imrénétől vették bérbe a lakásukat, aki a háború után már egyedül élt a magasföldszinten levő lakásában. Férje és fia a nagymamával együtt a vészkorszak áldozata lett. Az özvegy később elköltözött a számára bizonyára fájdalmas emlékeket őrző falak közül. A házat az akkori gyakorlatnak megfelelően az ötvenes évek elején államosították, a lakók ezt követően már az államnak fizették tovább a lakbért. 1971-ben pedig, a lakások eladásával társasházzá alakították az épületet.

Forrás:

Szathmáry István: A modern építészet fénykorának szolnoki emlékei. Szolnoki Grátisz, 2016.02.05.