Orosz István (1969-2016)

Orosz István 1969. december 13-án született Jászberényben. Jászdózsán végezte általános iskolai tanulmányait, a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban érettségizett. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett matematika-földrajz szakos diplomát, amelyet később számítástechnika szakos középiskolai tanár oklevéllel is gyarapított. A Szegedi Egyetem Holland-Magyar Közoktatásvezuető-képző Intézet közoktatás vezetői képzésében is részt vett.

Tanított a jászdózsai iskolában, a jászberényi Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskolában, majd 2008-ban a Jászsági Többcélú Társulás oktatási referense lett. 2011-től a Jászsági Közoktatási Intézmény főigazgatójává nevezték ki, majd 2013-tól a KLIK Jászapáti Tankerületének igazgatói posztját töltötte be. 

Közéleti tevékenysége közül kiemelkedik Jászdózsán a községi ifjúsági önkormányzat megszervezése és irányítása az 1990-es években. Több civil szervezet munkájában rész vett. A helyi újság szerkesztőségének tagja volt.

Jászdózsán önkormányzati képviselő és alpolgármester volt.

2016 novemberében hunyt el.

Forrás:

Emlékezés = Dósai Hírek (2016.12.):. 9.

UMFT