Dobos László Karcagon született 1957. november 3-án. Az egri tanárképző Főiskolán Testnevelés-földrajszakos tanári diplomát szerzett.
Pedagógusi pályáját 1981-ben a karcagi helyi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában kezdte meg, ahol később az igazgatóhelyettesi posztot is betöltötte. 1994-ben önkörmányzati képviselővé választották a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség színeiben, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlésben is tevékenykedett. 2002-ben Karcag alpolgármestere lett, majd 2010-től polgármesterként irányította a várost.
Akítv tagj volt a Karcagi Birkafőzők Egyesületének is.
2020. június 13-án hunyt el.
Forrás:
Épül, szépül a Nagykunság fővárosa. Új Néplap (2004.09.10.): 4.
Nagy Molnár Miklós: Dobos László. Redemptio (2020.06.): 25.