1901-ben a Jézus Szíve Csoport állíttatott Isten dicsőségére feszületet Jászkiséren a Ladányi út mellett. 2022 januárjában megdöbbentő látvány fogadta a helyieket, amikor meglátták a darabokra tört feszületet. Sokáig az egyik ház udvarán állt, melynek idős lakója szerette volna, ha áthelyezik máshová a keresztet. Erről egyeztetéseket is folytattak az egyházzal, az önkormányzat pedig új helyet ajánlott fel. Adományokból pár hónap alatt megvalósult a szakrális emlékmű helyreállítása.
2022. március 31-én Kocsis Sándor plébános szentelte fel a felújított kőkeresztet.
Szolnokon a Rózsa utcában egy magánház kertjében található a kőből faragott feszület, amelyet 1932-ben állítottak.
A Törökszentmiklóshoz tartozó Óballa temetőjében 1938-ban állított keresztet Baráth István és Gácsi Barna újították fel. A régi kőtáblát márványtáblával pótolták 2018-ban.
Forrás:
Óballa = Új Néplap (2018.04.11.): 2
1917-ben a világháború megszüntetésére állított kőkeresztet Libor András és felesége Nagy Ilona a törökszentmiklósi Nagymorotvaközi dűlőben fekvő réti földön. A feszületet dr. Kucsera Ferenc plébános szentelte fel. A feszület az 1960-as vagy 1970-es években elpusztult.
A jászalsószentgyörgyi római katolikus temető kialakítása után 1776-ban Törőcsik János földbirtokos állított kőkeresztet, hogy vigyázza a holtak nyugalmát. A barokk stílusú talapzaton egy faragott koponya volt, amely Ádámot, az emberiség ősapját jelképezte. A több mint 200 éves szakrális építmény balasetveszélyessé vált. "Mindenki keresztjét" le kellett bontani.
2017. június 10-én szentelték fel a helyére állított új feszületet. Az adományokból finanszírozott szobrot Törőcsik Béla helybeli kőfaragő mester készítette el.
Terjéki László buzgó vallásos, gyermektelen földbirtokos állíttatta két évvel azután, hogy a mögötte lévő területet földjéből felajánlotta tanyasi iskola céljára, mely 40 évig állt ott. Ez a varjasi határ legtávolabbi pontján álló kereszt 10 km-re a templomtól.
Eredeti szövege alá 2004-ben, az iskola lebontásának 40. évfordulóján elhelyeztek egy emléktáblát is: DICSÉRTESÉK A JÉZUS ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÁLLÍTTATTA TERJÉKI LÁSZLÓ ÉS NEJE TÓTH MÁRIA 1925 Csák J. Jb.
Forrás:
A jászjákóhalmi temetőben több feszület is található. Az egyik régi kereszt vélhetően a Szőkehalom legmagasabb pontjára készült 1853-ban.
Ez a dátum egyben az első sír hantolásának ideje is az új temetőben. A rendelkezésre álló hely és a nagy méretű betűk miatt a szöveg sokszor tördelt, illetve elválasztott:
A jászjákóhalmi temetőben álló egyik kőkereszt eredetileg a kapitányréti iskola mellett állt.