Mezőtúron, a Székeskert nevű városrészben született 1935-ben. A városi Petőfi Énekkarnak volt a tagja 1948-1968 között.
Fodor Ilona 1935-ben született Zagyvarékason, 1957-ben kezdett dolgozni. A Szolnok Városi Központi Könyvtár vezetője volt. 1968-ban Szocialista Kulturáért kitüntetést kapott. Kiváló Munkáért elismerésben két alkalommal is részesült 1980-ban és 1989-ben.
1933. május 22-én született Cegléden. A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyeten könyvtár-történelem szakon. A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Jászsgi Könyvtár vezetője volt. 1955 elejétől nyugdíjazásáig a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár munkatársa volt. A módszertan csoport vezetőjeként tevékenykedett, valamint egy ideig a bibliotéka igazgatóhelyettesi posztját is ellátta. 1962-ben Miniszteri Dicsérő oklevéllel ismerték el szakmai munkáját, 1976-ban Szocialista Kultúráért díjban részesült.