Fodor István Ferenc (1949-2020)

Jászapátin született 1949. február 26-án Fodor István Ferenc. A Varnyas tanyai osztatlan iskolában kezdte meg tanulmányait, majd a jászjákóhalmi gimnázium megszűnése után a Kállai Éva Gimnáziumban érettségizett Jászberényben 1967-ben. 1966-ban földrajzból országos 6. helyezést ért el középiskolai versenyen.  1968-ban különdíjat kapott a Jászságról szóló ismeretterjesztő cikkével a Természet Világa pályázatán.

A debreceni tanítóképző szolnoki kihelyezett tagozatán népművelő-könyvtáros végzettséget szerzett 1975-ben. 5 évvel később a Nyíregyházi Főiskolán felsőfokú könyvtáros oklevelet kapott. Közel 50 évesen az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen terület- és településfejlesztő szociológusnak tanult. A szülőhelye sajátosságaihoz igazítva asztalos szakmunkás és mezőgazdasági vállalkozói bizonyítványt is szerzett. 

A jászjákóhalmi Művelődési házban dolgozott, majd a Jászberény és Vidéke Általános Fogyasztási- és Értékesítő Szövetkezet munkatársa lett. Budapesti Geodéziai- és Térképészeti Vállalat jászberényi kirendeltségénél is dolgozott. A jászberényi bibliotéka munkatársa lett, utóbb a jászjákóhalmi könyvtár vezetését látta el. A rendszerváltástól, l990-től 2002-ig Jászjákóhalma polgármestere volt.

A közművelődés területén végzett több évtizedes munkája során az országos honismereti mozgalom meghatározó személyiségévé vált. 1966-ban kapcsolódott be a mozgalomba, iskolatörténeti, ipartörténeti, helytörténeti kutatásai könyvekben és saját kiadású füzetsorozatban láttak napvilágot. 1983-tól évtizedeken át vezette a jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkört. 1995 óta tagja volt a Magyar Újságírók Közösségének is. Gubicz András Gazdakör  elnöki teendőit 1997-2017 között látta el. 2003-ban alapító elnöke lett a Jászsági Honismereti Egyletnek. A Honismereti Szövetség és a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület országos elnökségi tagja volt.

Életpályáját számos kitüntetéssel ismerték el: Ortutay Emlékplakett (l988), Társadalmi Munkáért ezüst fokoza (1988), 25 éves ismeretterjesztő munkáért (1993), Kátay Gábor Emlékplakett (1995), Pro Patria Ezüstszarvas Díj (1996), Honismereti Munkáért emlékérem (1999), Jászságért Díj (2000), Oklevél a rendszerváltoztatás évtizedének újságíró munkájáért (2000), IPOSZ-díj (2005), Magyar Kultúra Lovagja (2008), Lant és Toll Díj (2009), Örökség serleg (2009), MAGOSZ-dyj (2017), Miniszteri Elismerő Oklevél (2013), Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat (2019).

Életének 71. évében hunyt el 2020 áprilisában.

Forrás:

Tiszai Lajos: A "múzeumos ember". Szolnok megyei Néplap (1981.03.15.): 6.

Tóth Tibor: In Memoriam Fodor István Ferenc. Mi újság Fénszarun? (2020.05.): 22.

UMFT