Dr. Csernik Zoltánné, Bak Irén Jászkiséren született 1947. február 1-én. Általános Iskolai tanulmányait Jászkiséren, Gimnáziumi tanulmányait Jászapáti végezte el. 1969-ben szerezte meg tanári diplomáját a Szegedi Tanárképző Főiskola magyar-orosz szakán.
Mendén a Géza Fejedelem Általános Iskola pedagógusa volt 1977-től 2009-es nyugdíjba vonulásáig. 40 évig tanárként dolgozott, ebből 32 évet Mende község iskolájában. Kiemelt figyelmet fordított az anyanyelvi nevelésre, a haza szeretetére, a magyarságtudat erősítésére. Sokáig tartana felsorolni azt a számtalan tettet, amit a gyerekekért, az iskoláért, a településért tett: sok-sok színvonalas ünnepség, megemlékezés, előadás fűződik a nevéhez. Ő hozta Mendére a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszédért" verseny területi döntőjét is, melyet több mint 20 éven keresztül szervezett és bonyolított le. Neki köszönhetjük az erdélyi gyergyóúj falvi Elekes Vencel Általános Iskolával kötött testvériskolai kapcsolatot is. Hosszú éveken keresztül vezette a humán, majd a felsős munka-közösséget iskolánkban. Példamutatásával, tanácsaival sokunk pedagógussá érését segítette: mindig fordulhattunk hozzá segítségért, mindig tudott időt szánni arra, aki a segítségét kérte, legyen az iskolás, kolléga vagy bármelyik felnőtt a településről. Segítségére akkor is számíthattunk, amikor már nyugdíjba vonult: versenyeken zsűrizett, vasgyűjtéseket szervezett, segített megszervezni a testvériskolai programheteket, tartós betegség esetén azonnal számíthattunk rá óraadóként. Nyugdíjasként is folytatta a nevelést: ő lett a megálmodója és megteremtője a Magyar Kultúra Napján megrendezésre kerülő, már hagyománnyá vált előadássorozatnak, mellyel szintén azt a célt szolgálja, hogy minél jobban megismerjük történelmünket, hazánkat és kultúránkat. Köszönjük meg neki közösen ezt a sok-sok áldozatos munkát! Kérem, aki teheti, köszönetét fejezze ki azzal, hogy részt vesz a községi október 23-i ünnepségen, ahol ünnepélyes keretek között veheti át Vasdiplomáját!"
2011 óta volt tagja a Csete Balázs Honismereti Szakkörnek, megalakulásától a megszűnéséig tagja volt a Jászkisériek Baráti Egyesületének is. Rendezvényeinket rendszeresen látogatta és támogatta. Szerette szülőfaluját, az itt élő embereket, kiket sohasem felejtett el.
74 évesen 2021. április 21 -én hunyt el. 2021. május 17-én református szertartás szerint helyezték örök nyugalomra Jászkiséren.
Forrás:
In memoriam. Kisér (2021.06.)