Czédly Gyula (1904-1955)

Dr. Czédly Gyula1904-ben született Csepelen. Tanulmányait is ott kezdte, a gimnázium után a Debreceni Orvostudományi Egyetemre felvételizett, majd 1927-ben diplomázott. Szakterülete a gyermekgyógyászat és a belgyógyászat volt. Pusztakengyelre került gyakorló orvosként.

Czédly gyula

Dr. Czédly Gyula felső sor 5. Fotó: Új Néplap

1939-ben nyitotta meg rendelőjét a településen, mely akkor a Pusztakengyel nevet viselte. Az akkori törökszentmiklósi járásban rendelője elsőként rendelkezett röntgenfelvételek készítésére alkalmas készülékkel. Visszaemlékezések szerint korszakalkotó módszereivel olyan pácienseknek is megmentette az életét, akikről már a kórházakban is lemondtak. Bár elsősorban gyermekorvos volt, jelentős számú felnőtt beteget is ellátott.

1955-ben hunyt el Budapesten, ám később Kengyelen helyezték végső nyugalomra. 

2019-ben róla nevezték el a Kengyelen felújított Egészségházat.

Forrás:

Molnár-Révész Erika: Kengyel első háziorvosárólnevezik el az Egészségházat. Új Néplap, 2019.03.19.

UMFT