Lakatos Béla (1934-2023)

Dr. LAkatos Béla 1961-ben került Jászfényszarura, ahol akkor rajta kívül még egy orvos tevékenykedett. Később központilag fejlesztették az egészségügyi ellátást. 1983-ban megszületett az európai színvonalú rendelőintézet egyik része, majd néhány évvel később a másik részt is átadták a gyógyítóknak. 1991 novemberében indították el a számítógép-rendszert, melynek segítségével mindig naprakész információkhoz jutnak és jelentősen meggyorsult az eredmények kiértékelése is. Egy érdekes újítást is bevezettek a rendelőben: a várakozó betegek egy tévékészüléken egészségvédelmi ismeretterjesztő videofilmeket láthatnak.

Lakatos Béla

Fotó: Új Néplap

1986-ban a Munka Érdemrend aranyfokozatával tüntették ki, majd a Népjóléti Minisztérium legmagasabb kitüntetését a Pro Sanitate díjat adták át 1993. július 1-én a város ügyvezető háziorvosának, dr. Lakatos Bélának.Ezzel a kitüntetéssel több mint három  évtizedes gyógyító munkáját a jászfényszaruirendelőintézetért és a település lakóinak egészségéért tett erőfeszítéseit kívánták elismerni.

Közel negyven éven át végzett magas szintű gyógyító és közéleti munkát a városban. 2023-ban hunyt el.

Forrás:

Harminckét év egészségünkért. Új Néplap, 1993.07.09.

UMFT