Nagypál István 1944. november 29-én született Jászapátin. A Debreceni Egyetemen1967-ben szerzett vegyész díiplomát. 1984-ben lett a kémia tudomány doktora. A szegedi József Attila Tudományegyetemen tanszékvezető tanárként tevékenykedett.
Kutatási területe a komplex egyensúlyok kémiája volt.
Több szakmai szervezetnek volt aktív tagja. Számos kitüntetéssel ismerték el szakmai és oktató munkáját. 1992-ben Akadémiai nívódíjat kapott.
Forrás:
Szegedi egyetemi almanach. Szeged, 1996.
Sipos Miklós 1941. január 29-én született Jászalsószentgyörgyön. A Budapesti Közdasági Egyetemen szerzett diplomát 1964-ben. 1969-ben doktorált, 1975-ben lett a közgazdaságtudomány kandidátusa.
1995-1996 között tanszékvezetői tisztséget töltött be a Szegedi Tudományegyetemen.
Tagja volt a Magyar Közgazdasági Társaságnak, a Magyar Agrárközgazdasági Társaságnak.
1976-ban az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült, 1985-ben a Munka érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki.
2018-ban hunyt el. Szegeden helyezték örök nyugalomra.
Kozák család megyeszerte, mint muzsikusdinasztia volt ismert, így Kozák László is egyszerre táncolt, zenélt, énekelt. Kozák László gyermekfejjel a szolnoki Barna Gyöngyök nevű formációval tűnt fel az 1980-ban, amelynek ő volt a művészeti vezetője. Gyakran megfordult népzenei táborokban és folklórtalálkozókon. Fellépett a budapesti Kalyi Jag (Fekete Tűz) táncegyüttessel is.