Ezüst Pelikán Díj

Karsay Koppány (1943-2008)

Dr. Karsay Koppány 1943-ban Tiszaföldváron született. Szolnokon a Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1967-ben, Szegeden szerzett orvosi diplomát.

Tálas László Zoltán (1935-2004)

1935. május 17-én született Jászladányban Tálas László történész.
1982-től 1998-ig vezette a szolnoki Damjanich János Múzeumot. Az ő igazgatóságának 16 éve alatt két fontos feladatot igyekezett megoldani: a múzeum főépületének teljes birtokbavételét és felújítását, valamint a múzeumi kutatómunka zavartalan biztosítását. A szűkös anyagi körülmények között sikerült növelnie a munkatársak létszámát, fejlesztésre került az intézmény technikai felszerelése. 1984-ben tudományos kutatóhely lett a múzeum.

Hargitai László (1921-2009)

Hargaitai László 1921-ben született Aradon. A MÁV szolnoki állomásfőnök-helyettese volt. Nevéhez fűződik az állomás rekonstrukciója.

2009-ben Ezüst Pelikán díjban részesült.

2009. október 21-én hunyt el. Szolnok Megye Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekintve helyezte örök nyugalomra a szolnoki római katolikus temetőben.

Forrás:

Búcsúzunk, emlékezünk. Új Néplap (2009.10.31.): 14.

Buday Péter (1921-2004)

A hazai kórusmozgalom egyik legkiemelkedőbb alakja 1921-ben született Derecskén. A családi hagyományoknak megfelelően pedagógusnak készült. A Szegedi Tanítóképzőben tanult, ott kezdett zenével foglalkozni. Szolnoki karnagyi tevékenysége a Belvárosi Templom Kórusában kezdődött, melynek másodkarnagya lett. Nevéhez számos rangos zenei rendezvény és kórus létrehozása kötődik.
Ő hívta életre a Bartók Béla Kamarakórust. Évtizedekig volt a MÁV Járműjavító Férfikarának és a Kodály Kórus karnagya.

Karmazin György (1966-2017)

Karmazin György 1966. július 12-én született Szolnokon.  A középiskola elvégzése után a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait. 1991-ben közlekedésmérnök, majd 2001-ben közlekedési menedzser – gazdasági mérnök diplomát szerzett.

Inhalt abgleichen