A hazai kórusmozgalom egyik legkiemelkedőbb alakja 1921-ben született Derecskén. A családi hagyományoknak megfelelően pedagógusnak készült. A Szegedi Tanítóképzőben tanult, ott kezdett zenével foglalkozni. Szolnoki karnagyi tevékenysége a Belvárosi Templom Kórusában kezdődött, melynek másodkarnagya lett. Nevéhez számos rangos zenei rendezvény és kórus létrehozása kötődik.
Ő hívta életre a Bartók Béla Kamarakórust. Évtizedekig volt a MÁV Járműjavító Férfikarának és a Kodály Kórus karnagya. A Kórusok Országos Tanácsának tiszteletbeli elnöke, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei KÓTA titkára volt 20 éven át. Munkáját számos díjjal jutalmazták, megkapta például a Magyar Köztársaság Kiskeresztjét, Szolnok Város Ezüst Pelikán díját és a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést. 1999-ben Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjban részesült.
A szolnoki Ádám Jenő Zeneiskolában terem viseli nevét. 2004 óta a KÓTA által szervezett kórustalálkozó a karnagy emlékére Buday Péter emlékhangverseny.