Nagypál István 1944. november 29-én született Jászapátin. A Debreceni Egyetemen1967-ben szerzett vegyész díiplomát. 1984-ben lett a kémia tudomány doktora. A szegedi József Attila Tudományegyetemen tanszékvezető tanárként tevékenykedett.
Kutatási területe a komplex egyensúlyok kémiája volt.
Több szakmai szervezetnek volt aktív tagja. Számos kitüntetéssel ismerték el szakmai és oktató munkáját. 1992-ben Akadémiai nívódíjat kapott.
Forrás:
Szegedi egyetemi almanach. Szeged, 1996.
Kökény Erzsébet 1949. október 29-én született Jászapátin. Szülővárosában végezte el az általános iskolát és a gimnáziumot. A helyi Postahivatalban, majd az illatszerboltban dolgozott.
1971-ben lett a Jászsági Népi Együttes tagja. 1978-ban vezetésével megalakult a Jászapáti Szövetkezeti Néptáncegyüttes. 2014-ben Pájer Antal-díjban részesült. Művészi munkáját számos kulturális kitüntetéssel is elismerték.
2022 februárjában hunyt el. Március 1-jén helyezték örök nyugalomra a jászapáti temetőben.
Jászapátira a 19. század második felében települtek be nagyobb számban zsidó családok. A közösség számbeli gyarapodása az 1930-as évekig tartott.
1944-ben a zsinagógába, a szomszédos hitközségi épületekbe és lakóházakba zsúfolták össze a zsidó családokat. A gettóból Jászberényen és a monori gyűjtőtáboron keresztül Auscwitzba deportálták őket.
Jászapátira a 19. század második felében települtek be nagyobb számban zsidó családok. A közösség számbeli gyarapodása az 1930-as évekig tartott.
A hitközség 1896 nyarán vette használatba az új, tornácos zsinagógát. Büchler Áron rabbi és fia avatta fel a templomot, amely 1911-ben egy új Tóra-tekercset is kapott.